Folyamatos csúszásban van az állami szemétdíj-beszedő vállalat
Már csak féléves elmaradásban van a Nemzeti Hulladék-gazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő (NHKV) Zrt., miután január végén megérkeztek a városba a 2017. júniusi számlák… Mint ismert, Budaörsön a BTG Nkft. végzi a szemétszállítást, a munka ellenértékét azonban az állam szedi be, arra a BTG-nek és az önkormányzatnak nincs ráhatása. A következő negyedéves csekkeket februárra ígérték.

2016. április 1. óta a hulladékszállítás számlázási feladatait az állam az általa létrehozott NHKV Zrt-re bízta, a vállalatnak azonban azóta sem sikerül üzemszerűen működtetnie a rendszert.

Miközben a szállítási feladat ellenértékét központilag szedik be, maga a munka, annak elvégzése, megmaradt települési szinten, amelyet Budaörsön továbbra is a BTG Nkft. A Budaörsön élők egy része ezért azt hiheti, hogy a csúszás az önkormányzati cég mulasztása, valójában azonban a jogszabályi előírások miatt nincs ráhatása a számlázásra.

A BTG igyekszik közvetíteni a problémás esetekben, de a számlázási folyamatot nem tudja felgyorsítani. Sőt, a BTG-nek járó díjak kifizetése is több mint féléves csúszásban van az NHKV részéről.

Az, hogy a szemétszállítás lassan két éve zökkenőmentesen zajlik Budaörsön annak köszönhető, hogy az önkormányzat megelőlegezi a szolgáltatási díjat, amelyből a BTG működtetni tudja a rendszert.

 

Aki szeretné tisztázni a hulladékszállításra vonatkozó számlázást, a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaságot (1011 Budapest, Iskola utca 13., Telefon: 06-70/399-05-07, E-mail: info@nhkv.hu) tudja ez ügyben megkeresni, amely jogosult számlát kiállítani és beszedni a hulladékszállítási díjat.

 

A kellemetlenségért a kormány és az Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő nevében is elnézést kérünk!

 

Budaörs Város Önkormányzata