Már a Templom térről is intézhetjük ügyeinket
A Templom téri Telekuckóban május elejétől számos ügyet úgy is el lehet intézni, hogy nem kell személyesen bemenni bankokhoz, biztosítókhoz, egyéb köz- és üzleti szolgáltatókhoz. A videóalapú Szolgáltatói Látogató Pont a szintén újdonságnak számító és különleges OKÉ Szolgálat keretében jött létre. Utóbbi bármilyen kérdés megoldásában, ügy elintézésében segít a budaörsieknek.

A covidjárvány miatt is szükségessé vált, hogy minél kevesebb utazással és találkozással intézhessük ügyeinket – erre nyújt lehetőséget az elsőként Budaörsön megvalósult Szolgáltatói Látogató Pont. A Templom tér 15 alatt egy interaktív ügyfélkioszk segítségével tudnak az ügyfelek a hivatalokhoz, szolgáltatókhoz fordulni, amelyben a Telekuckó munkatársai is segítségükre lesznek. Erre a magas szintű digitális technológiát alkalmazó, hazai fejlesztésű ún. telepresence technológia – amely a Vivien távjelenléti program része – ad lehetőséget. A rendszer használatával az ügyfélkapcsolat alig különbözik a valóságos, személyes találkozástól, és jogilag is szinte egyenértékű vele. A távjelenléti rendszer használata az ügyfelek részéről semmilyen saját informatikai eszközt, felhasználói készséget, előzetes felkészülést nem igényel. 

 

Már jelenleg is van több bank, biztosító, közjegyző, orvos, segélyszolgálat vagy tanácsadó, akik lehetővé teszik a videóalapú ügyintézést. Ezek folyamatosan bővülő köréhez lehet bejelentkezni ügyet intézni a Szolgáltatói Látogató Ponton keresztül, ahol a Telekuckó munkatársai különböző csatornákon összekapcsolják az ügyfeleket a távoli köz- és üzleti szolgáltatókkal, civil segítőkkel. Ha a távjelenléti hálózat továbbfejlődik, elvben annak a lehetősége is megnyílhat, hogy a végpontról virtuális látogatást tegyünk távoli intézményekben, találkozzunk személyes segítőinkkel (pl. rendelőben, kórházban), rokonaikkal, ismerőseinkkel (pl. idősotthonban vagy akár börtönben is).  

 

Arról, hogy mely szervezetekkel, intézményekkel lehet kapcsolatot teremteni a Látogató Ponton keresztül, folyamatosan frissített listát tesz közzé a Telekuckó honlapja és Facebook-oldala. A megoldásokat kereső ügyfeleken túl várják a segítő szolgáltatókat és az érdeklődő, együttműködni szándékozó partnereket is, hogy mielőbb felkerülhessenek a listára. Gáspár Mátyás, a Telekuckó szakmai vezetője szerint az együttműködő szolgáltatók, szervezetek száma a közeljövőben rohamosan nőni fog.

 

Az új technológia első hazai alkalmazására az ezzel egyidejűleg elinduló OKÉ Szolgálat keretében kerül sor. Ezt a példa nélküli szolgáltatást bárki igénybe veheti, akinek elintézni való ügye, kérdése, problémája van, és az OKÉ jogász munkatársai mindenben segítségükre lesznek. Amikor nem tudnak egy kérdést helyben és azonnal elintézni, megválaszolni, feltérképezik, hogy mely hivatallal, szolgáltatóval szükséges kapcsolatba lépniük, és virtuálisan összekötik velük az ügyfeleket. Ezt követően pedig után is követik a hozzájuk fordulókat, hogy megnyugtató választ kaptak-e a kérdéseikre, megoldódott-e, amivel felkeresték az OKÉ-t. Az ügyek alapján személytelenített esetleírások készülnek, amelyek segítséget jelentenek majd a hasonló helyzetben lévők kiszolgálásánál. 

 

A távjelenléti ügyintézési forma valójában a Telekuckóban már évek óta működő ügysegédi és jogsegély-szolgáltatás kiterjesztésével és technológiai továbbfejlesztésével jött létre. A Szolgáltatói Látogató Pont eleinte még tesztüzemben működik, de a tapasztalatok elemzése, a szükséges kiigazítások után, rövidesen állandósul és kiteljesedik a szolgáltatás.

 

A projekt a Telekuckó és Budaörs Város Önkormányzata együttműködésében valósult meg. A kezdeményezők kiemelkedő fontosságúnak tartják, hogy a járvány miatti nehezebb körülmények között is a lehető legnagyobb biztonságban, szigorú protokoll betartása mellett lehessen ügyeket intézni.

 

A városlakók életminőségének javítása mellett a kezdeményezés célja az is, hogy a szolgáltatás modellkísérletként széles körben elterjedjen, és kiépüljön a hazai Szolgáltatói Látogató Pontok hálózata. 

 

A szolgáltatás a Telekuckó nyitva tartási idejében érhető el. 2040 Budaörs, Templom tér 15. 

Telefon: +36 23 414 446. Email: infotelekucko@gmail.com, Internet: http://www.telekucko.huhttps://www.facebook.com/Telekucko