gyorslinkek
Helyi hírek
Ügyintézés
Legyen a vendégünk
Kössön üzletet nálunk
  
Német nyelv Angol nyelv Magyar nyelv
Ülésezett a képviselő-testület
Nyomtatható verzió Cikk ajánlása

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal megkeresésére úgy foglalt állást a képviselő-testület a július 23-án tartott rendkívüli ülésén, hogy amennyiben a jogszabályi környezet nem változik, nem tartja indokoltnak a lakossági távhődíjak emelését.


Napirend előtti felszólalásában Filkey Péter (Fidesz-KDNP) kérte, hogy az épülő Ifjúság utcai szabadidőpark közvilágítását tekintsék át, mert most még racionálisan megtervezhető, hogy hol van szükség új lámpákra, hol használhatóak a régiek. Javasolta, hogy a műszaki ügyosztály vezetője néhány mondatban számoljon be a közintézmények nyári felújítási munkálatairól.

 

Kérésének eleget téve Lőrincz Mihály elmondta, hogy az óvodák, bölcsődék és iskolák felújítási és karbantartási munkái a tervek szerint haladnak. Augusztus 19-éig be fog fejeződni mindenhol a tevékenység, kivéve a Herman iskola emeletráépítését, amely az eredeti tervek szerint is október közepéig tart. Ez azonban nem fogja akadályozni az évkezdést a tanintézményben.

 

Sánta Áron (Fidesz-KDNP) arra biztatta az Aradi utca lakóit, hogy az ott folyó útfelújítással kapcsolatos problémáikkal őt keressék meg. Felhívta a figyelmet arra is, hogy egy társasház építői a Budafoki utcán közlekednek, és gyakorlatilag teljesen tönkreteszik ezt az utat. Kérte, hogy a hivatal kötelezze a kivitelezőt a beruházás végén az út helyreállítására. 

 

Káhn János (Fidesz-KDNP) elfogadhatatlannak tartotta, hogy a József Attila utcában már egy hete nem tudják megjavítani a közvilágítást.

Lőrincz Mihály, műszaki ügyosztályvezető elmondta, hogy az ELMŰ szakemberei valóban többször kijavították a hibát, de az rövid időn belül többször újra jelentkezett. Reményét fejezte ki, hogy hamarosan megtalálják a hiba valódi okát. 

 

Első napirendi pontként a Frankhegyen lévő Merengő utca környéke településrendezési illetve szabályozási tervéről szóló rendelet módosítását vitatták meg a képviselők.

A változtatásra azért van szükség, mert a kormányhivatal törvényességi észrevételt tett az eredeti jogszabállyal kapcsolatban. Különböző törvényhelyek változása miatt azt javasolta, hogy hagyják el a rendeletből az építési engedélyek kiadásának egyik feltételeként előírt közműépítésre vonatkozó kötelezettséget. 

A hivatal álláspontja szerint a jogszabályi változások ellenére, továbbra is az önkormányzat feladata meghatározni a közművesítési kötelezettséget. Ez azért is fontos, mert ha e nélkül adnának ki építési engedélyeket, akkor az rendkívül i módon megnehezítené, hogy később egy egységes rendszer épülhessen ki, illetve olyan helyzet is előállhatna, hogy a teljes közműhálózat kiépítése az önkormányzatra hárulna. Ez sokmilliárdos tétel is lehet, ami sem most, sem a közeljövőben nem áll az önkormányzat rendelkezésére.

Az idei év végére tervezik, hogy elkészül a Frankhegy teljes körű szabályozási terve, amelyben megnyugtatóan rendeznének valamennyi ilyen kérdést. Ezért kérte a képviselőket az előterjesztő, hogy addig fogadják el a rendeletmódosítást, mert kár lenne félévnyi idő alatt kaotikus helyzetet teremteni a területen.

A testület elé került verzió hosszas egyeztetési folyamaton ment át, és a szövegét jóváhagyta az állami területi főépítész is.

Czuczor Gergely (Fidesz-KDNP) közölte, hogy a Frankhegyi részönkormányzat nemet mondott a módosító javaslatra, ezért ő ehhez tartja magát. Ugyanezen az állásponton volt Sánta Áron (Fidesz-KDNP) is.
Wittinghoff Tamás polgármester szerint ez helytelen hozzáállás. A képviselőknek a város egészének érdekeit kell képviselniük. Ha a Kamaraerdői részönkormányzat két milliárd forintot kérne az önkormányzattól, akkor azt is megszavaznák? – próbálta megvilágítani egy példával az álláspontját.  Különösen választások előtt jó lenne azt mondani, hogy majd az önkormányzat közművesíti egész Frankhegyet több milliárd forintból. De ez a pénz nem áll rendelkezésre, és a város többi részével is igazságtalan lenne, ahol döntő részben önerőből oldották meg a közművesítést – fogalmazott a polgármester.
A Frankhegyen élők nevében felszólaló dr. Hardy Géza szerint a rendeletet a kormányhivatal észrevételei alapján kellett volna módosítani, vagyis egyszerűen kihúzni belőle a közműépítési kötelezettséget.
Dr. Bocsi István jegyző azt hangsúlyozta, hogy a javaslat teljes mértékben a Frankhegyen élők érdekeit szolgálja, mert a közművek nélkül elkészült épületek a további fejlesztések gátjaivá válnának.
Mártonffy István főépítész reálisnak tartotta, hogy széleskörű egyeztetések nyomán az év végére elkészüljön a részletes szabályozási terv.
Végül Sánta Áron (Fidesz-KDNP) javaslatára levették napirendről az előterjesztést.
A következő ülésig megpróbálják meggyőzni a részönkormányzat tagjait arról, hogy a módosítás és a küszülő a részletes szabályozási terv tényleg az ő érdekeiket szolgálja.

Ezt követően a testület felhatalmazta a polgármestert, hogy aláírja a megállapodást az Auchan és környékén megvalósuló beruházással kapcsolatban a településrendezési szerződést. A fejlesztő 12.7 millió forinttal támogatja a környéken a közlekedési infrastruktúra kiépítését.

Ugyancsak jóváhagyták az ugyanerre a területre vonatkozó Településszerkezeti Terv módosítását.

A településrészi önkormányzati választási eljárásról új önkormányzati rendeletet alkotott a képviselő-testület.

Támogatták a képviselők a Budaörsi Diák Sportegyesület (BDSE) NB-1-es röplabda csapatát. Heti egy edzésre, illetve a hazai bajnoki mérkőzésekre ingyen biztosítják számukra a pályát a sportcsarnokban.

Hozzájárultak a képviselők, hogy a Budaörsi Sport Club később számolhasson el egy 34 millió forintos támogatással, amelyet a TAO-programon keresztül megvalósuló, az Árok utcában lévő sportpályák fejlesztésére kaptak.

Kiegészítették azon előminősített cégek listáját, amelyek a közbeszerzéseken indulhatnak Budaörsön.

Módosították a csatornaközművek 2014. évi felújítási és rekonstrukciós tervét. Ez alapján például már az idén hozzákezdhetnek a Forrás utcai csatorna építéséhez.

Forrást csoportosítottak át a képviselők a zöldfelületek műszaki ellenőrzésére.

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal megkeresésére, úgy foglalt állást a testület, hogy amennyiben a jogszabályi környezet nem változik, nem tartja indokoltnak a lakossági távhődíjak emelését.

Hozzájárultak egy telekcseréhez az Ostor utcában, ami lehetővé teszi, hogy az ott lévő magántulajdonosok megkezdhessék egy támfal építését.

A testület véleményezési jogával élve támogatta Badacsonyiné Juhász Zsuzsanna vezetői megbízását, aki további öt évre a PMPSZ Budakeszi Tagintézménye (a korábbi Nevelési Tanácsadó) élére kerülne.

Döntöttek egy védőnői álláshely betöltéséről, kettőre  pedig pályázatot írtak ki.

Egy sajnálatos haláleset miatt módosították a Németh és Cz. szolgáltató Bt-vel a házi gyermekorvosi feladatok ellátására kötött szerződést.

Ezt követően új tagokat és póttagokat választottak a képviselők a helyi választási bizottságba.

Döntöttek arról, hogy tíz kerámiatáblát helyeznek el a történeti értékű épületeken.

A Szabadság út 131-145 számú társasház eddigi támogatási összegét 1.9 millió forinttal megemelték. Ez az összeg fedezi az ott folyó felújítási munkák során felmerülő közterület használati díjat.

Zárt ülésen állapították meg a város közvilágítási rendszerének korszerűsítésére és üzemeltetésére kiírt közbeszerzési eljárás eredményét, amely szerint a nyertes az Enerin Zrt. lett.

Arról is döntöttek, hogy magas- és mélyépítési munkák elvégzéséhez kétéves időtartamra keretmegállapodásos eljárást készítenek elő.

Megvásárolta az önkormányzat a 095/6 és a 093/54 helyrajzi számú ingatlanok egy részét.



2014-07-24 17:08

Vissza