gyorslinkek
Helyi hírek
Ügyintézés
Legyen a vendégünk
Kössön üzletet nálunk
  
Német nyelv Angol nyelv Magyar nyelv
Pinter hazatérése a Latinovits Színházban - Villáminterjú Berzsenyi Bellaagh Ádámmal
Nyomtatható verzió Cikk ajánlása
November 27-én mutatták be a budaörsi színházban Harold Pinter Hazatérés című drámáját, Berzsenyi Bellaagh Ádám rendezésében. A főbb szerepekben Lukáts Andor, Ilyés Róbert és Szalay Marianna láthatók. A bemutató kapcsán Berzsenyi Bellaagh Ádámmal készített villáminterjút a Színház.hu.

Ajánló a darab elé:

 

Van egy család; illetve kettő; illetve egy sem. Az első család: a pátriárka és a három fia, meg a pártában maradt nagybácsi. Anya sehol. Volt, de eltűnt, és csak remélni merhetjük, hogy a kegyes végelgyengülés vitte el. A másik család: a három fiú közül a legidősebb, akinek sikerült kitörnie a szülői ház, a kelet-londoni proli-lét sivárságából, Amerikába ment, ahol tudományos karriert csinált, meg három gyereket (fiú mind) és most fiatal feleségével váratlanul hazatér, hogy körülnézzen a múltjában. A gyerekeket otthon hagyták. A családi találkozó természetesen nem úgy sül el, ahogy várták – soha semmi sem sül el úgy – sőt, minden tökéletes zűrzavarba torkollik. Hacsak nem (kacsint ki Pinter a sorai közül) ez a tökéletes zűrzavar volt az, amire egész idő alatt vártak, reménytől dobogó szívvel és rettegéstől izzó aggyal: vagy épp fordítva…

 

haaz0 m

Berzsenyi Bellaagh Ádám és Kovács Kristóf az olvasópróbán (fotó: Borovi Dániel)

 

Villáminterjú Berzsenyi Bellaagh Ádám rendezővel:

 

- Második saját bemutatójára készül az ön művészeti vezetése alatt működő Budaörsi Latinovits Színházban. Hogyan esett a választása Pinterre?

- Angliában jártam egyetemre rendező szakra, és Harold Pinter ott az abszolút csúcs a XX. századi szerzők között. A brit színház nagy nemzeti büszkesége ő, nem véletlenül. Amikor a svéd akadémia Harold Pinternek adta a Nobel-díjat 2008-ban, akkor az indoklás a következő volt: „feltárja a hétköznapi csevegések alatt tátongó szakadékot és behatolást enged az elnyomás zárt szobáiba”. Pinternek fontos sajátossága az is, hogy az abszurdot a realizmussal, sőt a hiperrealizmussal nagyon érdekesen vegyíti. Ez nem az a közép-kelet európai típusú abszurd, amit mondjuk Mrožeknél megszokhattunk. Ez egy szövegből, illetve a szövegből kiinduló helyzetekből adódó burkolt abszurd. Nagyon valóságosak a figurák és a történet; az abszurditás valahol az egyes jelenetek, szituációk egy-egy megmagyarázhatatlan, kifürkészhetetlen eleméből ered. És a kimondott szavaknál, a leírt dialógusnál mindig lényegesebb az, ami nincs kimondva. Nagy szerepe van az előadásban a szüneteknek, amik nem csak tempót diktálnak, hanem elképesztő mélységeket tárnak föl. Rendkívül izgalmas, drámai helyzeteket, első blikkre nagyon egyszerű, triviális, de valójában összetett és nagyon jól játszható drámai szituációkat ír meg Pinter.

 haza3 m

Lukáts Andor az olvasópróbán (fotó: Borovi Dániel)

 

- Miről szól a darab?

- A Hazatérés egy nagyon furcsa családról szól, akik egy teljesen hétköznapi miliőben élnek. Tulajdonképpen észak-londoni prolikról van szó. Max, a főszereplő jelenleg hetven éves és egész életében hentes volt, amire igen büszke. Van egy öccse, Sam, a hatvanhárom éves limuzinsofőr, aki szintén otthon lakik még az anyai-apai házban. Max-nek három fia van, ebből kettő, Lenny és Joey otthon élnek, tehát négy férfi él egy háztartásban, hiszen az anyuka már hosszú évek óta halott. A két felnőtt fiú közül az egyiknek van egy nem túl magas státuszú munkája, egyébként bokszoló szeretne lenni, a másik viszont egy léhűtő. Egy éjszaka váratlanul betoppan Teddy, a legidősebb fiú. Amerikából tér haza a feleségével. Mint megtudjuk, a család eddig nem ismerte a feleséget, azt se tudta, hogy Teddy megházasodott. Teddy látszólag szó nélkül lépett le itthonról, de közben sikerült szert tennie nem csak egy diplomára, hanem egy professzori állásra is egy amerikai egyetemen, ahol filozófiát tanít. Ruth, a felesége egy gyönyörű nő, izgalmas és titokzatos, nagyon keveset szól, keveset tudunk a kapcsolatukról, annyi azonban kiderül, hogy otthon Amerikában elég nagy a jólét - szemben az itthoni körülményekkel -, ráadásul Ruth három fiúgyerek kiváló anyja. Hazatérve nem az a meleg otthon várja őket, amire számítanak. A darab végére tulajdonképpen minden viszony megkérdőjeleződik.

Teljes cikk a Színház.hu-n



2014-12-05 08:37

Vissza