gyorslinkek
Helyi hírek
Ügyintézés
Legyen a vendégünk
Kössön üzletet nálunk
  
Német nyelv Angol nyelv Magyar nyelv
A képviselő-testületi ülésen történt
Nyomtatható verzió Cikk ajánlása
Valamivel több, mint 14 milliárd forintos főösszeggel elfogadta Budaörs város 2015. évi költségvetését a képviselő-testület a február 25-én megtartott rendkívüli ülésén.

Napirend előtti felszólalásában Gáspár Béla (Fidesz-KDNP) azt kérte, hogy miután ma van a kommunizmusnak, illetve az  áldozataira való megemlékezésnek a napja, egy perces néma felállással tiszteljék meg az emléküket.

 

Wittinghoff Tamás polgármester kérte, hogy ne hozza ilyen helyzetbe a testületet, hogy előzetes egyeztetés nélkül kezdeményezi ezt.

 

Császárné Kollár Tímea (Jobbik) bejelentette, hogy pártjuk tart egy megemlékezést a városban ebben a témában.

 

Dr. Ritter Gergely (Budaörs Fejlődéséért Egyesület) javasolta, vizsgálják meg, hogyan lehetne a megnövekedett városi forgalom egy részét az alsó szervizútra terelni.

 

Dr. Tóth Ferenc (Budaörs Fejlődéséért Egyesület) új parkolási rend kialakítását kezdeményezte a Csillag utcai családi napközi környékén.

 

Gáspár Béla (Fidesz-KDNP) arról beszélt, hogy a német nemzetiségi múzeum rossz állapotban van, és tenni kellene valamit a felújítása érdekében.

 

Hauser Péter (Budaörs Fejlődéséért Egyesület) erre reagálva közölte, hogy a hivatal már egyeztetett velük a kérdésről. Míg a polgármester azt tette hozzá, hogy a szükséges forrás szerepel is a költségvetésben.

 

Stift Nándor (Budaörs Fejlődéséért Egyesület) szerint a tervezett parkolási övezetet érdemes lenne a Budapesti útra is kiterjeszteni, mert végig olyan környékbeli települések autósai parkolnak ott, akik itt szállnak át buszra.

 

Löfler Dávid (Fidesz-KDNP) ismételten kérte, hogy helyezzenek ki elsőbbségadási táblát a Máriavölgyi és Budakeszi út kereszteződéséhez.

 

Ezt követően a 2015. évi költségvetés tárgyalására tértek rá. Elöljáróban Wittinghoff Tamás polgármester elmondta, hogy a reálgazdaság gyengélkedése a várost is érinti. Több nagyadózó elment a településről, feltehetően kárt okoz majd az üzletek vasárnapi zárva tartás is, így rendkívül óvatosan terveztek az iparűzési adóval kapcsolatban. A várt helyi iparűzési adó összegét 7 milliárd forintban állapították meg. Bizonytalansági tényező, hogy az adóelőlegek túlfizetése miatt mennyit kell majd visszautalni a cégeknek. Erre 300 milliót különítettek el.

Több új kiadási tétel is megjelent, hiszen az elmúlt időszakban két új óvodát is átadtak és iskolabővítés is történt. Az állam kivonult a szociális ellátások bizonyos területeiről, és ezeket is az önkormányzatokra hárította, Budaörs esetében ellentételezés nélkül.

Mindezek alapján a bevételek és a feladatellátáshoz szükséges források összege egyre inkább közelít egymáshoz, vagyis nem marad pénz beruházásokra, fejlesztésekre.

Olyan bizonytalan a gazdasági környezet, hogy a hitelfelvétel is kockázatos – fogalmazott a polgármester.

Ezért javasolták a költségvetés összeállításakor, hogy minden területen körülbelül 15 százalékkal vegyenek vissza, beleértve ebbe a hivatali dolgozók, a közalkalmazottak juttatásait, és az intézmények finanszírozását is.

Mindezeket figyelembe véve 2015-ben 14 milliárd 104 millió forintos bevételi főösszeggel számol a költségvetés. A büdzsé tartalmaz 119 millió forint általános tartalékot is. Ez az ajánlott egy százaléknál valamivel kevesebb, de a könyvvizsgáló szerint a 0.8 százalék még elegendő, ám ennek további csökkentése már kockázatos lenne.

A polgármester felolvasott az Állami Számvevőszék korábbi észrevételeiből is, amelyben kifogásolják és hosszú távon fenntarthatatlannak vélik az önkormányzat túlságosan bőkezű támogatási rendszerét. Ezért azt javasolják, hogy csökkentse az önkormányzat az önként vállalt feladatok arányát.

 

A Fidesz-KDNP módosító csomagját, amely három területre koncentrált – civilek, rendezvények és egyházak – Sokolowski Márk ismertette. A civil szervezeteknek és rendezvényekre összességében mintegy 55 millió forinttal többet szerettek volna juttatni, mint az előterjesztésben szerepelt. Az egyházaknak egy 50 milliós keretet hoztak volna létre, huszonöt millió forintot pedig a görög katolikus templom építésére szántak. Külön kiemelte, hogy a polgárőrségnek tervezett 3 milliós támogatást 6 millióra szeretnék emelni.

Forrásként az általános céltartalékot és az iparűzési adó túlfizetés visszatérítésére félretett 300 milliót jelölték meg.

 

Császárné Kollár Tímea (Jobbik) szerint nem a civileken kellett volna spórolni. Pártja részéről közbiztonságra, a rendőrség támogatására szerettek volna 10 millióval többet fordítani. És a polgárőrök tervezett keretét megduplázni.

 

Wittinghoff Tamás részleteket olvasott fel a városi rendőrkapitány leveléből, amelyben a kapitány arra utalt, hogy nagyon nehéz számukra több polgárőr szervezettel párhuzamosan együttműködni. A polgármester emlékeztetett arra is, hogy belső vitáik miatt az előző évben nem is használták fel a polgárőrök a számukra biztosított teljes keretet. Elmondta még, hogy a rendőrség támogatására különböző jogcímeken több mint 28 millió forint szerepel az előterjesztésben.

 

Biró Gyula alpolgármester javaslatot tett a polgárőr keret 3-ról 6 millióra történő emelésére, de azzal a megkötéssel, hogy a pénz céltartalékba kerüljön, és csak akkor kaphatják meg a polgárőrök, ha sikerül egységesíteni a működésüket.

 

Dr. Bakó Krisztina (Budaörs Fejlődéséért Egyesület) úgy látta, a Fidesz javaslatai mögött semmiféle koncepció nincsen, csupán annyi, hogy legyen minden úgy, ahogyan tavaly volt. Ha elfogadnák a kéréseiket, akkor veszélyesen lecsökkenne az általános tartalék. Bakó kiszámolta, hogy mindent egybevetve sportra és civilekre fél milliárdnál is többet költenek. Ami azt jelenti, hogy ennek a szektornak, lényegesen több mint egymillió forintot utal ki az önkormányzat naponta.

 

Simándi Szelim (Budaörs Fejlődéséért Egyesület) azt kifogásolta, hogy a Fidesz úgy kért a civileknek plusztámogatást, hogy nem egyeztetett mindenkivel. Ismer olyan egyesületet, amely tudomásul vette az önkormányzat érvelését, és elfogadta, hogy most egy kicsit nekik is összébb kell húzni magukat, mert szolidárisak a várossal. Majd arról beszélt, hogy az állam rengeteg támogatást ad az egyházaknak. Tételesen felsorolta, hogy 14 -féle jogcímen jut ma pénz az egyházaknak az önkormányzati támogatáson kívül. Majd közölte, nem hinné, hogy egy új templom építése önkormányzati feladat lenne.

 

Wittinghoff Tamás azt elevenítette fel, hogy számára is szimpatikus volt a görög katolikusok templomépítési terve. Ezért az önkormányzat ingyen telekkel támogatta őket. Aztán kiderült, hogy nincsen pénzük tervezésre. Ezt is kifizették. Ezután meg azt közölték, hogy az építkezésre sincsen pénzük.

 

Löfler Dávid (Fidesz-KDNP) 5-5 millió forintot kért a Frankhegyi és a Kamaraerdei Részönkormányzatoknak.

 

A vita végén a polgármester diagramokat vetített ki, amelyekből kiderült, hogy Budaörs minden támogatási mutatóban messze megelőzi a környező településeket. Az egy lakosra jutó civil támogatás Budaörsön 10-szer annyi, mint Érd megyei jogú városban. De az egyházakra és a sportra is minden környező településnél többet fordítanak – mondta.

 

Végül a költségvetést, valamint Biró Gyula módosító indítványát négy tartózkodással elfogadta a képviselő-testület, a többi módosítást forráshiányra hivatkozva elvetették.

 

Módosította a képviselő-testület a 2014. évi költségvetést is, átvezetve a legutóbbi 

rendeletmódosítás óta hozott, költségvetést érintő döntéseket.

 

A pedagógus életpályamodellel történő összhang megteremtése érdekében módosították a Clementis László működtetői ösztöndíjról szóló 50/2012. (XII. 17.) önkormányzati rendeletet, így az intézményvezetők nagyobb szabadságot kapnak a teljesítmények elismerésében.

 

Hasonló elveket követtek a Budaörs Város Önkormányzat fenntartásában működő óvodák óvodapedagógusait megillető pótlékok meghatározásánál is, szintén módosítva az erről szóló rendeletet.

 

Miután 2015. március elsejével a Kormány átalakítja a szociális ellátások rendszerét, számos ellátás központi finanszírozását megszüntetve, a képviselő-testületnek arról is döntenie kellett, hogyan biztosítja a továbbiakban a szociális támogatásokat. Ennek érdekében módosították a pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról szóló 53/2013.(XII.21.) önkormányzati rendeletet attól az elvtől vezérelve, hogy a budaörsi rászorultak a központi változások után is megfelelő ellátásban részesülhessenek.

 

Módosította a képviselő-testület az állattartásról szóló rendeletet is, amelynek eredményeként ezen túl szabálysértésnek minősül a póráz nélküli kutyasétáltatás, amely közigazgatási bírsággal sújtható.

 

Megszavazták a városatyák az elektronikus közzétételre kerülő közérdekű adatok egyedi közzétételi listáját, amely a központi jogszabályok által előírtnál szigorúbb közzétételi kötelezettséget jelent az önkormányzatra nézve, az átláthatóbb működés érdekében. 

 

Döntöttek arról, hogy a Templom tér és környékére készülő helyi építési szabályzat ügyében megkezdődhet az államigazgatási véleményezési szakasz.

 

Elfogadta a testület Wittinghoff Tamás polgármester beszámolóját az útdíj bevezetésével kapcsolatos intézkedések budaörsi hatásairól.

 

Döntöttek a HULEJAF-2013-0138 kódszámú pályázat keretében beszerzendő hulladékgyűjtő gépjárművek üzemeltetéséről, valamint hogy a KEOP-1.1.1/C13-2013-0014 számú hulladékgazdálkodási projekt keretében az önkormányzat biztosítja a szükséges saját forrást, 13 millió forint erejéig a 2015-ös költségvetésben.

 

Jóváhagyták a Budapest-Budaörs Szennyvízelvezetési Beruházó Önkormányzati Társulás záró beszámolóját, módosították a Fővárosi Csatornázási Művek Zrt, a TÖRSVÍZ Kft. és a TÖRS Kft. közötti együttműködési megállapodást.

 

Módosították a Budaörsi csatornaközművek 2015. évi felújítási és rekonstrukciós tervét.

 

Elfogadta a képviselő-testület a Hosszúréti patak melletti 4007/2/3/5 hrsz-ú területek tervezési folyamatáról készített beszámolót, és döntöttek arról, hogy a tervezés folytatódjon a Kamaraerdei Részönkormányzat határozatainak megfelelően elfogadott tartalommal. 

 

Döntés született arról is, hogy a Kossuth Lajos utca 5. sz. alatti ingatlant nyilvános pályázat útján értékesítse az önkormányzat fizikoterápia kialakítása céljára.

 

Elfogadták a képviselők a Mindszenty József Római Katolikus Óvoda és Nyelvoktató Német Nemzetiségi Általános Iskola kérelmét, hogy az iskola épületének tetőtéri bővítési munkálataihoz szükséges tervdokumentáció elkészítésére nyújtott támogatással 2015. április 30-áig számolhasson el az intézmény.

 

Eredménytelennek nyilvánították a Tűzkőhegy utca 2. sz. alatti, 9757 hrsz-ú ingatlan hasznosítására kiírt pályázatot, és felkérték a polgármestert, hogy vizsgáltassa meg az ingatlan hasznosításának, esetleges értékesítésének lehetőségeit.

 

Módosították a város közterületi névjegyzékét, a közhiteles címregiszter (KCR) kialakítása kapcsán.

 

Elfogadták a Budaörsi Városfejlesztő Kft. 2014. évi beszámolóját, amely egyébként végelszámolás alatt van. A Budaörsi Városmarketing Kft. esetében viszont már a végelszámolás lezárásáról is döntöttek. 

 

A képviselő-testület nem támogatta, hogy nonprofit kft-ként működjön a jövőben a Latinovits Színház, mert még sok jogi kockázatot láttak az átalakulásban. De később visszatérnek rá, ha megszűnik az ezzel kapcsolatos jogbizonytalanság.

 

Jóváhagyták a Mindszenty József Római Katolikus Általános Iskola nemzetiségi kerettel történő elszámolását.

Egyúttal felhívták a figyelmüket, hogy a jövőben a szerződés valamennyi pontját tartsák be a támogatás felhasználása és az elszámolás elkészítése során.

 

A testület által elfogadott munkaterv szerint ebben az évben még 7 rendes ülést és 2 közmeghallgatás tart a képviselő-testület.

 

Idén nem kezdenek testvérvárosi kapcsolat kiépítésébe Szék község és Budaörs város között. Az önkormányzat jelenlegi anyagi helyzetében inkább a meglévő kapcsolatok ápolására koncentrálnak.

 

Jóváhagyták a XXI. sz. Magyar Drámájáért Alapítvány kérelmét és meghosszabbították a szervezet támogatási szerződésének elszámolási határidejét, azzal a megkötéssel, hogy az Alapítvány a 2015 évi civil pályázatában azonos célú programra nem kaphat önkormányzati támogatást. 

 

A testület döntése alapján az önkormányzat támogatási szándéknyilatkozatot ad a Magyar Kézilabda Egyesület 2018-as junior kézilabda világbajnokság megrendezéséhez benyújtandó pályázatához, amely a pályázat benyújtásához szükséges.

 

A BSC 1924 Labdarúgó Kft. Felügyelő Bizottságába Sánta Áron visszahívása mellett Simándi Szelimet delegálta a képviselő-testület.

 

Jóváhagyták a polgármester szabadságolására vonatkozó ütemtervet, amelyről jogszabályi előírás miatt kellett dönteni.

 

Bővítették a képviselők az előminősített cégek listáját.

 

A zárt ülés előtti utolsó napirendi pontként Bottyán Istvánt választották a Frankhegyi 

Részönkormányzat alelnökének.

 

Ezt követően zárt ülésen döntöttek ingatlanhasznosítási kérdésekben, méltányossági ügyekben és álláspályázatokban.

 

 



2015-02-26 14:56

Vissza