gyorslinkek
Helyi hírek
Ügyintézés
Legyen a vendégünk
Kössön üzletet nálunk
  
Német nyelv Angol nyelv Magyar nyelv
Elkészültek a tartószerkezetek, bokrétaünnep az Árpád utcában
Nyomtatható verzió Cikk ajánlása

Két hónapja tették még csak le az alapkövét, november 25-én pedig már a bokrétaünnepségét tartották az Árpád utcai Bleyer Jakab Német Nemzetiségi Általános Iskola Gyógypedagógiai Intézményi Egységének.

A bokrétaünnep az építők és építtető közös ünnepe, amelyet az épület tartószerkezetének elkészültekor szoktak megtartani. Az Árpád utcai beruházás eljutott erre a szintre, így november 25-én megtartották az épület bokrétaünnepségét.

                A rendezvényen beszédet mondott Wittinghoff Tamás polgármester és köszöntötte a munkálatokban eddig részt vett tervezőket, kivitelezőket és az itt dolgozó valamennyi munkást és szakembert.

Mint elmondta: egy bokrétaünnep jelentősége abban áll, hogy mindenki láthatja, kinőtt az épület a földből, már nem csak egy álom, egy tervrajz a papíron, hanem fizikai valóságában is létezik.

                A beruházás sok évet váratott magára, ezért is örömteli, hogy jó ütemben készül. Mindenki tudta, hogy budaörsi mércével mérve, már nem voltak méltóak hozzánk azok a körülmények, ahol működni kényszerült a Bleyer Jakab Német Nemzetiségi Általános Iskola Gyógypedagógiai Intézményi Egysége - tette hozzá a polgármester. Felidézte: a beruházás elindításához sok előkészítő munkára volt szükség, így többek között - ami a legfontosabb - ideiglenesen el kellett helyezni az itt tanuló diákokat. Ők most a régi posta épületét használják, már most jobb körülmények között, mint korábban.

                Az ünnepség végén Wittinghoff Tamás polgármester pezsgővel koccintott Kővári Attilával, a kivitelező LAM Zrt. vezérigazgatójával. Ezt követően a poharakat a falhoz vágták, amelyek darabokra törtek, ami a hagyomány szerint azt jelenti, hogy a beruházással minden rendben lesz.

                Mint arról korábban beszámoltunk, 40 tanuló fogadására alkalmas új iskolában 4 tanterem, egy könyvtár és számítógépterem, egy technika terem és egy foglalkoztató kap helyet, emellett igazgatási blokk, így étterem, konyha és persze vizes blokkok is.

Az épület egy belső átriumkertet ölel körbe, a tantermek előtt látványkertet alakítanak ki, a szaktanteremhez pedig tankert kapcsolódik. A hátsó kertben játszókert, tornapálya, parkoló és kerti tároló is helyet kap.

                A földszintes, magas tetős kialakítású iskola hasznos alapterülete egy híján 500 négyzetméter lesz. Az akadálymentes épület gyalogosan az Árpád utca irányából, szintkülönbség nélkül lesz megközelíthető.

                Az összesen mintegy 330 millió forintba kerülő új épületet 2016 szeptemberében vehetik birtokba a sajátos nevelési igényű tanulók.

 



2015-11-26 07:13

Vissza