gyorslinkek
Helyi hírek
Ügyintézés
Legyen a vendégünk
Kössön üzletet nálunk
  
Német nyelv Angol nyelv Magyar nyelv
2019.03
  1. H
  2. K
  3. Sz
  4. Cs
  5. P
  6. Szo
  7. V
  1.  
  2.  
  3.  
  4.  
  5. 1
  6. 2
  7. 3
  1. 4
  2. 5
  3. 6
  4. 7
  5. 8
  6. 9
  7. 10
  1. 11
  2. 12
  3. 13
  4. 14
  5. 15
  6. 16
  7. 17
  1. 18
  2. 19
  3. 20
  4. 21
  5. 22
  6. 23
  7. 24
  1. 25
  2. 26
  3. 27
  4. 28
  5. 29
  6. 30
  7. 31
Március 15-e üzenete: a 12 pont a szabadság és a jólét alapja
Nyomtatható verzió Cikk ajánlása
"A 12 pont tiszteletben tartása nélkül nincsen jólét, csak keveseknek, és nincsen szabadság a többségnek" – fogalmazott Wittinghoff Tamás polgármester 2019. március 15-én, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc emlékére rendezett városi ünnepségen.

 

 

Wittinghoff Tamás polgármester ünnepi beszéde:

 

Magyarország egyik legizgalmasabb időszaka, a reformkor, azzal vette kezdetét, hogy néhányan rácsodálkoztak Nyugat-Európára. Ők voltak azok, akik nem hittek a szóbeszédeknek, hanem a saját szemükkel akartak meggyőződni a tényekről. Mint például az a két arisztokrata fiatalember, gróf Széchenyi István és báró Wesselényi Miklós, akiket valósággal sokkolt az élmény. Szomorúan szembesültek azzal, hogy hazájuk – Magyarország – mind gazdaságilag, mind politikailag fényévekkel volt elmaradva Nyugat-Európától. Világossá vált számukra, hogy ha nem akar az ország megrekedni abban a nyomorúságos állapotában, mint amilyenben volt, akkor át kell venni azt a kiválóan működő társadalmi-gazdasági modellt, amelyet személyesen is megtapasztaltak. 


De azt is látták, hogy ehhez egyszerre kellene radikális reformokat végrehajtani a hazai iparban, a mezőgazdaságban és a társadalomban. 


Ám volt egy apró bökkenő. Ezt a felismerést el is kellett fogadtatni azzal a magyar nemességgel, akiket Petőfi találóan, az „ej ráérünk arra még” megfogalmazással jellemzett, azaz Pató Pál uramékkal. A jobbágyok millióiról nem is beszélve, akiknek többsége robotmunkával agyonterhelve tengette életét. Hogyan lesznek e félig rabszolgasorban tartott parasztokból öntudatos, tulajdonnal rendelkező polgárok? Hogyan sikerülhet rávenni a nemességet, hogy lemondjon a kiváltságairól? – ez volt az a nagy feladvány, amit meg kellett oldaniuk.


Tovább nehezítette a helyzetet, hogy a tárgyilagos önismeret akkor sem volt nemzeti erősségünk. Széchenyi azt érzékelte, hogy honfitársai nem kis része önmagát becsapva hamis képet fest az ország állapotáról. „Hunniát, mint dicsőségtül ragyogót, s lakosit, mint magas helyen állókat, a világ bámulja és irigyli." – írta ironikusan a legnagyobb magyar ezekről az öncsalásokról.


Innen kellett hát elrugaszkodnia a reformkor nagy nemzedékének, akik egyáltalán nem ijedtek meg a hatalmas feladattól. A meghirdetett programjuk két szóban volt összefoglalható: haza és haladás. Eszméiket, szívós munkával, alig negyed század alatt sikerre is vitték.
Széchenyi kezdettől jól tudta, hogy a hangsúly most inkább a haladáson van, ezért még idejében figyelmeztetett, hogy a tartalmatlan magyarkodás több kárt okoz, mint amennyi hasznot hoz. „A magyar szó még nem magyar érzés, az ember, mert magyar, még nem erényes ember, és a hazafiság köntésében járó még korántsem hazafi. S hány ily külmázos dolgozik a haza meggyilkolásán...” – fogalmazott „A MAGYAR AKADÉMIA KÖRÜL” című írásában.


Joggal tekinthetjük a reformkor szimbolikus nyitányának Széchenyi nevezetes felszólalását az 1825-ös országgyűlésen, miszerint „…ha feláll oly intézet, mely a magyar nyelvet kifejtse, mely avval segítse elő honosainknak magyar neveltetését, jószágomnak egy évi jövedelmét feláldozom reá.” Ezzel a gesztusával indult el a Magyar Tudományos Akadémia megalapítása, amely méltán vívott ki magának tiszteletet az elmúlt majd 200 évben, köszönhetően annak is, hogy a tudós társaság minden aktuális hatalommal szemben igyekezett következetesen küzdeni a tudomány önállóságáért és a politikától való függetlenségért. 


Míg Széchenyi az arisztokráciát és a nemesség tehetősebb részét igyekezett meggyőzni a reformok szükségességéről, addig Kossuth már az egész társadalmat célozta, bevetve a modern politika teljes eszköztárát. A független politikai sajtót, a vezércikket, a hatásos szónoklást nagy tömegek előtt, politikai szervezeteket és a nyomásgyakorlás legkülönbözőbb eszközeit. 

márc15
Ha úgy vesszük, ő készítette az első szamizdat újságokat is, az Országgyűlési és a Törvényhatósági Tudósításokat, amelyeket kézzel másoltak, hogy kijátsszák a cenzúrát.
Kossuth radikalizálta a magyar politikát, világossá tette, hogy össze kell egyeztetni a különböző érdekeket, még akkor is, ha rövidtávon egyesek veszítenek ezen. Felismerte, hogy csak akkor indulhatnak harcba eséllyel a követeléseikért, ha a parasztság is magáénak érzi ezt az ügyet, és még harcolni is hajlandóak érte. Tudta, az igazi jobbágyfelszabadítást nem lehet véghezvinni a nemesi adómentesség eltörlése nélkül. Mint ahogyan elengedhetetlen feltétel volt az is, hogy valamennyi reformerőnek össze kell fognia a közös célért, a radikálisoktól a mérsékeltekig. 


1848 márciusára érett be a hosszú előkészítő munka. Bár még a forradalom előtti napokban is mindenkinek voltak kétségei. Jellemző epizód, hogy Petőfi, aki március 13-án vetette papírra a Nemzeti dal sorait, eredetileg úgy kezdte el a versét, hogy "Rajta magyar, hí a haza!". Petőfi barátja, Szikra Ferenc jogászhallgató azonban véletlenül belepillantott a kéziratba, és keserűen győzködte Petőfit, hogy előbb még talpra kellene állítani ezt a magyar népet. Petőfi - bár általában nem szerette, ha beleszólnak a munkájába - még aznap éjjel megváltoztatta a kezdő sort, a javaslatnak megfelelően.

 

Március 14-én megérkezett a bécsi forradalom híre, ám a radikális pesti ifjúság, a tettek helyett megint végtelen vitákba bonyolódott. Visszaemlékezések szerint már éjfélre járt az idő, és még mindig nem volt döntés a másnapi teendőkről, mikor is az alig 20 éves Vajda János az ajtóhoz rohant, bezárta azt, és ezt kiáltotta társainak:
– Uraim! Addig önök innen ki nem mennek, míg nem határoznak. Ez hatott.
Innentől aztán már nem volt megállás, az ifjak és a pesti polgárok – akinek jó része német volt – március 15-én vértelen forradalommal vették át a hatalmat Pest-Budán. Kossuthék Pozsonyból Bécsbe utazva, már a magyar forradalom hírével megerősítve, csikarhatták ki az első engedményeket az udvartól. Ezúttal azonban már nem elégedtek meg apró gesztusokkal, eltökéltek voltak, hogy végigmennek a maguk választotta úton. 

12 pont, az áprilisi törvények és a másfél éven át vívott, hol reménytelennek tűnő, hol dicsőséges szabadságharc visszavonhatatlanul megváltoztatták Magyarország történetét. Egy egész nép ébredt öntudatra, hogy elindulhassunk végre a polgárosodás útján. Bibó István, a huszadik század egyik legnagyobb magyar gondolkodója írta egy helyütt, hogy minden népnek meg kell tapasztalni, „…hogy az úr és szolga viszonya nem szükségszerű és nem megdönthetetlen. Ha egyszer egy közösségben ez a forradalom lezajlott, akkor minden egyéb politikai, gazdasági és társadalmi változás létrejöhet többé-kevésbé fokozatos és megrázkódtatás nélküli módon is.” – fogalmazott.


Ezért is nem helyes vesztesnek nevezni az 1848-ban kezdődő forradalmunkat. Mert hiába verték le azt egyesült erővel, a dolgok már soha többé nem maradhattak úgy, mint előtte voltak. A forradalmak nem hiábavalóak, nem múlnak el nyom nélkül. Nem folytatódhatott a Habsburg elnyomás ugyanúgy, mint előtte, és 1956 októbere után sem uralkodhatott a kommunisták pártja már ugyanúgy, mint az ötvenes években. És nem lehet az 1989-es magyarországi változások után sem visszatérni egy olyan diktatórikus rendszerhez, mint amilyet magunk mögött hagytunk. 


A magyar nép sokat tanult a reformkorból és az 1848-49-es szabadságharcból. Megtanulta például, hogy nyugatról jönnek azok az eszmék, amelyek nagyobb szabadságot hoznak, és nyugatról jött Clark Ádám is, aki megépítette nekünk a Lánchidat. Keletről Paszkievics herceg jött 200 ezer szuronyos dzsidással az élén, keletről tankhadosztályok jöttek, hogy vérbe fojtsák forradalmainkat…


De a forradalmat követően a hatalom emberei sem felejthették el március 15-e tapasztalatát, azt, hogy uralmuknak akár egyetlen nap alatt is vége szakadhat. De, ha el is felejtették volna, akkor újra megtapasztalhatták ugyanezt 1956-ban. 


A magyar nép a 12 pontban kőbe véste azoknak az alapelveknek egy részét, amelyek nélkül nincs szabadság, nincsen polgári állam. A 12 pont ott van minden tankönyvben, és ott porosodik bekeretezve iskolai osztálytermek falán. De ezeken a gondolatokon nem fog a por. Mert mindig lesznek olyanok, akik rákérdeznek: hogyan is állunk ma a sajtószabadsággal, a törvény előtti egyenlőséggel, a közös teherviseléssel, mennyire független a parlamentünk, vagy éppen a Nemzeti Bankunk? Mert ezeknek az alapelveknek a tiszteletben tartása nélkül nincsen jólét, csak keveseknek, és nincsen szabadság a többségnek.
Ez 1848 máig ható üzenete.

 

 



2019-03-18 14:28

Vissza