gyorslinkek
Helyi hírek
Ügyintézés
Legyen a vendégünk
Kössön üzletet nálunk
  
Német nyelv Angol nyelv Magyar nyelv
Hivatalosan is megnyitották az idei tanévet
Nyomtatható verzió Cikk ajánlása
A 2017/2018-as tanévet köszöntötték augusztus 31-én, csütörtökön délután a budaörsi oktatási és kulturális intézmények vezetői a városháza nagytermében.
„Sajátságos egy tanévnyitó ez, hiszen már csak az óvodáink vannak a kezünkben” – kezdte az idei tan-, nevelési és színházi év megnyitóját Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármestere. Az elmúlt években lezajlott változások (azaz az iskoláink központosítása és államosítása) ugyanis folyamatosan új és új kihívásokat teremtenek az oktatásban és az oktatás körül dolgozók számára, amelyek a tanév során várhatóan fokozottan jelentkeznek majd – folytatta.
 

Mivel az iskolák fenntartása az állam kezében van, ezért az éves amortizáció nyomainak eltüntetése is az állam feladata. Erre tavasszal még nem szánt külön összeget, ám a nyári karbantartási feladatok elvégzésére az intézményeink végül júniusban (ekkor született meg a Budaörs kontra állam elleni per első fokú bírósági döntése) mégis kaptak 135 millió forintot a KLIK-től, illetve a tankerülettől. Az azóta ténylegesen elvégzett munkálatokról a város eddig nem kapott értesítést, így erre a polgármester az adott intézmények vezetőit kérte fel, hogy küldjék meg a listát az önkormányzat részére.

 

Budaörs természetesen, amit tud, megtesz az intézményeiért, így a nyári felújítási munkálatok minden, saját kézben lévő kulturális intézményben és óvodában megtörténtek , és szinte mindenhol le is lezajlottak, egyedül a városi könyvtár újranyitása várat még pár hetet. A kultúrakedvelők számára jó hír, hogy a Budaörsi Latinovits Színház igen izgalmas évaddal készül: „kicsiktől a felnőttekig mindenki megnyalhatja majd az ujját”.

„Nyugodt évadot, nyugodt tanévet – azaz boldog új évet mindenkinek!” – zárta a beszédét a polgármester.

 

A 2017/2018-as tanév rendjéről

Az iskolai év főbb történéseit, kereteit az adott tanév rendjéről szóló rendelet határozza meg, amely szokásosan a Magyar Közlönyben kerül kihirdetésre.

A 2017/2018-as tanév rendjéről szóló rendelet alapján a 2017/2018-as tanév első tanítási napja 2017. szeptember 1. (péntek), az utolsó tanítási napja 2018. június 15. (péntek). A tanítási napok száma összesen 180 nap, amely a nappali tagozatos szakgimnáziumokban 178 napra, a gimnáziumokban, szakközép- és szakiskolákban pedig 179 napra változik. A végzős középiskolások 2018. május 3-án mennek utoljára iskolába az érettségi folyamat megkezdése előtt.

Az első félév 2018. január 26-ig tart, az iskolák február 2-ig értesítik a diákokat és a szülőket az első félévben elért tanulmányi eredményekről.

Az őszi szünet 2017. október 30-tól 2017. november 3-ig tart. A szünet előtti utolsó tanítási nap 2017. október 27. (péntek), a szünet utáni első tanítási nap 2017. november 6. (hétfő).

A  téli szünet 2017. december 27-től 2018. január 2-ig tart. A  szünet előtti utolsó tanítási nap 2017. december 22. (péntek), a szünet utáni első tanítási nap 2018. január 3. (szerda).

A  tavaszi szünet 2018. március 29-től 2018. április 3-ig tart. A  szünet előtti utolsó tanítási nap 2018. március 28. (szerda), a szünet utáni első tanítási nap 2018. április 4. (szerda).

Az őszi írásbeli érettségi 2017. október 13-án kezdődik, és október 27-ig tart. Az emelt szintű szóbeli érettségi vizsgákat 2017. november 9. és 13. között, a középszintű szóbeliket november 20. és 24. között tartják.

tavaszi írásbeli érettségi 2018. május 4-én kezdődik, és május 28-ig tart. Az emelt szintű szóbeli vizsgákat 2018. június 7. és 14. között, a középszintű szóbeliket június 18. és 29. között tartják.

 

Forrás: Budaörsi Napló



2017-09-01 14:56

Vissza