gyorslinkek
Helyi hírek
Ügyintézés
Legyen a vendégünk
Kössön üzletet nálunk
  
Német nyelv Angol nyelv Magyar nyelv
A jelenlegi művészeti vezető lesz a Latinovits Színház új igazgatója - ülésezett a képviselő-testület
Nyomtatható verzió Cikk ajánlása
Berzsenyi Bellaagh Ádám, jelenlegi művészeti vezető lesz a Budaörsi Latinovits Színház igazgatója 2018. július elsejétől öt éven át - döntött egyebek mellett Budaörs Város Önkormányzata a 2018. március 14-én tartott rendkívüli testületi ülésén, ahol hét napirendi pontot tárgyaltak a képviselők.

Napirend előtti hozzászólásként dr. Sokolowski Márk (Fidesz-KDNP) az utak kátyúzásáról kért tájékoztatást, illetve – miképp a korábbi ülésen is - arról, hogy mikor fogják feltakarítani az utakra szórt síkosság-mentesítő anyagokat. Lőrincz Mihály műszaki ügyosztályvezető elmondása szerint már megkezdték a kátyúk felmérését. Mivel a hétvégén még havazás is lehetséges, a kérdéses munkálatokkal, illetve az útépítések megkezdésével is megvárják, amíg beköszönt az igazi tavasz - fogalmazott az ügyosztályvezető.

 

 

Császárné Kollár Tímea (Jobbik) kifogásolta, hogy a Gazdakör által április 7-ére szervezett Szárnyas Szépségversenyen Csenger-Zalán Zsolt, a Fidesz országgyűlési képviselőjelöltje is részt vesz a bíráló bizottságban. Úgy vélte, a fideszes jelölt mellett jómaga és Szél Bernadett LMP-s jelölt is meg tudja ítélni, hogy mennyire szépek a tyúkok, így azt kérte: vagy mindegyik képviselőjelölt vegyen részt a rendezvényen, vagy egyik sem. Wittinghoff Tamás polgármester ehhez hozzátette, hogy a rendezvényt nem az önkormányzat szervezi, hanem a helyi Gazdakör, de a helyet ingyen biztosítja hozzá az önkormányzat, így elvárható, hogy az ne váljon kampányrendezvénnyé.

 

Stift Nándor (Budaörs Fejlődéséért Egyesület) a TFVB elnökeként hozzátette, ígéretet kapott a szervezőktől, hogy ez nem fog megtörténni.

 

Stift Nándor emellett megköszönte, hogy beállították a városban az utcai órákat, és azok már pontosan járnak. Ő is szorgalmazta a kátyúzások mielőbbi megkezdését legalább a kiemelt útszakaszokon. Az utak állapota miatt egy bejárást is kezdeményezett a köztemetőben.

 

Ezt követően megkezdődött a napirendi pontok tárgyalása. Elsőként hozzájárultak a képviselők, hogy Budaörs Város Önkormányzata tulajdonrészt szerezzen a Fővárosi Csatornázási Művekben (FCSM). Ezzel egyidejűleg Budaörs Város Önkormányzata csatlakozott a Budapest főváros és az FCSM Zrt. között meglévő szennyvíz csatorna közszolgáltatási, ill. bérleti és üzemeltetési szerződéshez. A testület jóváhagyta a szennyvízszolgáltatás nyújtására vonatkozó koncessziós pályázati kiírását is és felkérte a polgármestert a koncessziós eljárás szükség szerinti lefolytatására.

 

Második napirendi pontként hozzájárulásukat adták a képviselők, hogy Tárnok is csatlakozzon az Érd és Térsége Regionális Hulladékgazdálkodási Társuláshoz.

 

Eredménytelennek nyilvánította a testület a Zúzmara és Szajkó utcai ingatlanokra kiírt pályázatokat, és változatlan tartalommal újra kiírta azokat.

 

Mivel a hagyományos technológiával épült lakóépületek korszerűsítésére kiírt pályázati keretből 2 millió forint megmaradt, így azt átcsoportosították, hogy újabb főépítészi szabályozási tervek készülhessenek. Az átcsoportosításnak és a céltartalék-felszabadításnak köszönhetően több tervezési munka megkezdődhet, köztük például elindulhat a frankhegyi közlekedési koncepció készítése.

 

Ezt követően meghirdette a képviselő-testület az idei helyi értékvédelmi támogatást 3 millió forint keretösszeggel.

 

Döntött a testület a Budaörsi Latinovits Színház igazgató posztjára benyújtott pályázatokról is: július elsejétől a következő öt évben Berzsenyi Bellaagh Ádám, jelenlegi művészeti vezető igazgatja a teátrumot, miután pályázatát a szakmai zsűri egyhangúan a legjobbnak minősítette a négy aspiráns közül.

 

Végezetül az Érdi Tankerületi Központ intézmény-átszervezési javaslatait véleményezte a képviselő-testület. Az iskolaigazgatókkal történt konzultációk alapján támogatja az önkormányzat, hogy kivegyék az utazó gyógypedagógus intézményét a Bleyer Jakab Német Nemzetiségi Általános Iskola alapító okiratából, hiszen állandó gyógypedagógussal rendelkeznek. Egyetértenek azzal, hogy a Leopold Mozart Alapfokú Művészeti Iskola magánének szakot indítson, azzal a kikötéssel, hogy az intézmény nem fog a közeljövőben infrastrukturális bővítést igényelni emiatt. Nem támogatták viszont, hogy a Herman Ottó Általános Iskola maximális tanulói létszámát megemelje a tankerület 744-ről 880-ra az iskola túlzsúfoltságának elkerülése és a szaktantermek megtartása érdekében.

 



2018-03-26 11:33

Vissza