Hármat egyszerre – megújult két óvoda és egy zeneiskola Budaörsön

Megújult a Rózsa utca 17. alatt található Csicsergő tagóvoda régi épülete: külső és belső felújításra, komplex energiakorszerűsítésre, napelemek kihelyezésére és udvarfejlesztésre is sor került. Ebben az épületben működik a Leopold Mozart Zeneiskola is. A Csicsergő Óvoda Clemetis utcai központjában pedig belső felújítás valósult meg. A három beruházás közös átadási ünnepségét 2019. január 9-én tartották a Rózsa utcai intézményben.

A Csicsergő Óvoda Rózsa utcai és Clementis utcai épületeinek belső felújítására a Belügyminisztériumtól nyert támogatást az önkormányzat. A beruházás két telephelyen 4-4 csoportszobában mintegy 200 kisgyermek számára biztosít immár korszerű, otthonos környezetet.


A pályázatban eredetileg 58 millió forintos keretösszeg szerepelt, amelyhez 50%-os támogatást nyújtott a BM. Mire azonban elkezdődött a kivitelezés, több mint egy év telt el, és a költségek jelentősen megemelkedtek. Így a 29 millió forintos pályázati támogatás mellé még 45 millió forintot kellett az önkormányzatnak hozzátennie, hogy meglegyen a pénz a 74 millió forintra duzzadt beruházási költségekre. Ebből a forrásból valósult meg a két óvodaépület belső felújítása, ezen belül padlóburkolat-csere, szigetelés, festés, ajtócserék, radiátorok cseréje, lámpacserék és más elektromos felújítási munkák történtek, valamint a Clemetis utcai épületben emellett a kazánház felújítására, korszerű, energiatakarékos új kazánok beépítésére, gépészeti felújításra is sor került.

 

A Rózsa utcai épületben, ahol az óvoda mellett a zeneiskola is működik, 100 százalékban KEHOP-forrásból energiahatékonyságot növelő beruházás is megvalósult, 109 millió forint értékben. Ez a teljes épület külső felújítását, homlokzat-, födém- és tetőszigetelését, a nyílászárók cseréjét, továbbá napelemes rendszer kiépítését tartalmazta. Megújult emellett az óvoda udvara is, 9,9 millió forintból, de erre már csak 8 millió forint hitel felvétele mellett kerülhetett sor.

 

A Rózsa utcai telephelyen így már két korszerű óvodai épület várja a kicsiket, hiszen öt évvel ezelőtt adtunk át itt egy teljesen új, 60 kisgyermek elhelyezésére alkalmas másik óvodaépületet.

 

A Clementis utcai óvodában két éve két csoportszoba, előtte pedig a vizes blokkok újultak meg, most pedig a maradék négy csoportszoba és a kazánház, így erről az intézményről is elmondható, hogy immár teljes körűen korszerű körülmények között fogadja a gyerekeket.

 

Napelemes rendszer a most átadott a Rózsa utcaival együtt már hét közintézmény (a Városháza, az Illyés Gyula Gimnázium, az 1. sz Általános Iskola, a Kamaraerdei Óvoda, a Herman Ottó és Kesjár Csaba általános iskolák) tetején növeli az energiahatékonyságot Budaörsön.