gyorslinkek
Helyi hírek
Ügyintézés
Legyen a vendégünk
Kössön üzletet nálunk
  
Német nyelv Angol nyelv Magyar nyelv
Megalakult az új képviselő-testület
Nyomtatható verzió Cikk ajánlása

Ünnepélyes keretek között tette le október 14-én az esküt az új képviselő-testület, megválasztották öt bizottság tagjait, és elnökeit is. Az alpolgármesterek személyéről azonban még folynak az egyeztetések. A testület első döntésével egy-egy millió forintos támogatást szavazott meg a vörösiszappal elöntött Kolontár, Devecser és Somlóvásárhely községeknek.


Szimbolikusnak is tekinthető, hogy az ülésteremben az asztalokat a korábbiaktól eltérően, kör alakban rendeztük el, ezzel is próbálván elősegíteni, hogy a képviselő-testület tagjai ezentúl ne oldalakban, hanem megoldandó feladatokban gondolkodjanak – mondta köszöntő beszédében Wittinghoff Tamás, Budaörs immár hatodik ciklusra újraválasztott polgármestere.
Az ötlet egyébként a Budaörs Fejlődéséért Egyesület színeiben képviselővé választott Becz Györgytől származott. 
A polgármester köszönetet mondott azoknak a budaörsieknek, akik elmentek szavazni, és természetesen azoknak is, akik bizalmából újabb négy évig folytathatja munkáját. Megköszönte azok türelmét is, akik ugyan nem vettek részt a választásokon, de türelemmel viselték a kampányidőszakot.
A választási eredmény legfőbb tanulságának azt nevezte, hogy a budaörsiek döntésükkel együttműködésre kötelezték a különböző politikai erőket. Egyelőre úgy érzékeli - fogalmazott -, hogy ezt az üzenetet mindenki komolyan veszi, és valóban megegyezésre törekszik. Ebből a szempontból tanulságos volt az előző ciklus, de minden jel arra mutat, hogy ebben a négy évben jobban együtt tud majd dolgozni a testület. Szerinte ugyanis létezik olyan lehetőség is, hogy egy „játszmában” minden fél nyertes legyen. És ha ezt sikerül megvalósítani, akkor annak maga a város lesz a legnagyobb nyertese.
Szerettük volna – fogalmazott Wittinghoff Tamás, ha már az alakuló ülésre sikerül megállapodni az alpolgármesterek személyét illetően. Erre egyelőre kevésnek bizonyult az alakuló ülésig eltelt idő, ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy rövidesen megszületik a megállapodás. Mindenesetre bejelentette, hogy ő azt tartaná szerencsésnek, ha egy alpolgármestert a Fidesz-KDNP adna, egyet pedig a Budaörs Fejlődéséért Egyesület. Ez utóbbi jelöltje Bíró Gyula.
Biztatónak nevezte az előzetes egyeztetések légkörét, amit az is bizonyít, hogy sikerült rész-megállapodást kötni a bizottsági struktúra kialakításáról.
Szándékosan nem hirdet programot addig, amíg nem beszélik át alaposan ezt a kérdést. Az ülésen általa kiosztott dokumentumot ezért stratégiai irányok jegyzékének nevezte, és mint mondta, ebben igyekeztek mindazokat a problémákat, elvégzendő feladatokat összegyűjteni, amelyek a kampány során felvetődtek, bármelyik oldalon.
Legfontosabb feladatnak azt tartja, hogy fel kell pörgetni a helyi gazdaságot, hogy megállíthassák a bevételek csökkenését.
Kérte, hogy legyenek bizalommal egymás iránt, és mindenki azt tartsa szem előtt, hogy mi szolgálja Budaörs fejlődését.

Az ülés elején dr. Szinessy Péter, a Helyi Választási Bizottság elnökhelyettese ismertette az október 3-án lezajlott önkormányzati választás eredményét. 

Ezt követően először a képviselők tettek esküt, majd a polgármester.

A törvényi előírások alapján, az alakuló ülésen kellett elfogadni a polgármester havi illetményét, illetve a költségátalányát, ami a havi illetményének 30 százaléka.

A polgármesteri köszöntő után, először Török István (Fidesz) köszönte meg a választók bizalmát. Az, hogy ők alkotják a testület többségét, hatalmas felelősség is számukra – mondta. Frakciójuk nevében közölte, hogy szeretnék, ha ebben a ciklusban a személyeskedések helyett a szakmai viták dominálnának.

Bíró Gyula bejelentette, hogy a Budaörs Fejlődéséért Egyesület képviselői civilek lévén, nem kívánnak formálisan frakciót létrehozni.

Császárné Kollár Tímea Annamária (Jobbik) szintén megköszönte a rájuk leadott szavazatokat. Majd közölte, Budaörs történetében először jutott képviselethez a Jobbik Magyarországért Mozgalom.

Az előzetes egyeztetések során úgy döntöttek, hogy az alakuló ülésen csak a kötelezően megalakítandó, és a működéshez feltétlenül szükséges bizottságokat hozzák létre. Egyelőre külsős tagokat még nem jelölnek. A bizottságok elnökei közül négyet titkos, egyet nyílt szavazással választottak meg.

Eszerint, a Pénzügyi Bizottság elnöke Leipán Tibor (Fidesz) lett.
Az Ügyrendi Bizottságot Laczik Zoltán (MSZP) vezeti.
Az Önkormányzati Közbeszerzési Döntéshozó Bizottság élére Kálóczi Imre (Fidesz) választották.
Míg a Közoktatási és Művelődési Bizottság elnöke Filkey Péter (Fidesz) lett.
Nyílt szavazással döntöttek Sánta Áron (Fidesz) személyéről, aki a Közbeszerzési Bíráló Bizottság elnöki székét töltheti be.

A képviselők egyhangúan felkérték a polgármestert és a jegyzőt az önkormányzat Szervezeti és Működési Szabályzatának módosítására és átfogó felülvizsgálatára. Mindenképpen át kell vezetni például a testület létszámának változását és az új bizottsági struktúrát.

Arról is döntöttek, hogy 2011 április 15-éig felülvizsgálják a város gazdasági programját.

Teljes volt a nézetazonosság abban is, hogy Budaörs Város Önkormányzata nyújtson segítséget a vörösiszappal elöntött településeknek. A polgármester eredeti előterjesztéséhez a Fidesz frakció nyújtott be módosító indítványt. Kálóczi Imre, magyarázatként hozzáfűzte, hogy ők már korábban elhatározták, ez lesz az új testület első érdemi döntése, ezért örömmel vette tudomásul, hogy a polgármester is beterjesztett egy erre vonatkozó javaslatot. Így hát valamennyi képviselő megszavazta, hogy egy-egy millió forinttal támogassák Kolontár, Devecser és Somlóvásárhely községeket.

Wittinghoff Tamás azt is bejelentette, hogy az önkormányzat kezdeményezésére gyűjtés folyik a városban, amelynek részleteiről a www.budaors.hu honlapról lehet tájékozódni. Ezek az adományok garantáltan a rászorulókhoz jutnak majd el - mondta.




2014-06-14 16:28

Vissza