gyorslinkek
Helyi hírek
Ügyintézés
Legyen a vendégünk
Kössön üzletet nálunk
  
Német nyelv Angol nyelv Magyar nyelv
A képviselő-testületi ülésen történt
Nyomtatható verzió Cikk ajánlása

Iskolák és óvodák létszámbővítéséről valamint a helyi civil szervezetek támogatásáról is döntött a képviselő-testület a május 15-én tartott ülésén.


Napirend előtti felszólalásában dr. Czuczor Gergely (Fidesz-KDNP) arra kérte a BTG vezetését, hogy gondoskodjanak a Széchenyi és Láng utcák közötti szakaszon a vízelvezető árok tisztításáról.

 

Lőrincz Mihály, a Műszaki Ügyosztály vezetője megnyugtatta a képviselőt, hogy egy átfogó program keretében a város valamennyi vízelvezető árkát hamarosan rendbe teszik.

 

Laczik Zoltán (MSZP) kifogásolta, hogy a Fidesz aktivistái egy közpénzből megvalósult városi rendezvényen gyűjtöttek aláírásokat.
Wittinghoff Tamás polgármester jelezte, hogy ő is kapott erre vonatkozó jelzéseket, szerinte mind erkölcsileg, mind jogilag helytelen ez az eljárás. Utalt arra, hogy vannak olyan művészek, akik a szerződésükben külön kikötik, hogy politikai jellegű rendezvényen nem vesznek részt, ezért már rájuk való tekintettel sem korrekt egy politikai célzatú aláírásgyűjtés a kulturális rendezvények helyszínén.
Török István alpolgármester azzal érvelt: minden hétvégére bejelentették a rendőrségen az aláírásgyűjtést, ennek ellenére nyitott a Fidesz arra, hogy tárgyaljanak a kérdésről.

 

Kálóczi Imre (Fidesz-KDNP) arra hívta fel a figyelmet, hogy egy ideje zárva tartják a temető nyilvános illemhelyét, ami sok gondot és bosszúságot okoz a látogatóknak.

 

Sánta Áron (Fidesz-KDNP) szerint a Szellő utcából a Szabadság útra nagyon nehéz kikanyarodni, mert a bokrok és az ott parkoló autók miatt nem lehet jól kilátni a főútra. Kérte, hogy orvosolják ezt a problémát.

 

Stifft Nándor (Budaörs Fejlődéséért Egyesület) dicsérte az új szolgáltatót, amelyik a belső buszjáratokat üzemelteti.

 

Bíró Gyula (Budaörs Fejlődéséért Egyesület) megköszönte a BTG munkatársainak, amiért a legutóbbi lomtalanítást rendkívül szakszerűen bonyolították le.

 

Császárné Kollár Tímea (Jobbik) arról érdeklődött, hogy az önkormányzat kellő figyelmet fordít-e a Játékszín igazgatóváltása kapcsán az átadás-átvétel folyamatára.

 

Szabó Károly (Fidesz-KDNP) sürgette, hogy fejezzék be a régóta húzódó járdafelújítást az Otthon utca 8. számú társasház előtt.

 

Leipán Tibor (független) kérte, hogy a Deák Ferenc utca végén a gyeprácsokat fedjék be földdel.

 

Wittinghoff Tamás polgármester tájékoztatta a testületet, hogy a Budapest Környéki Törvényszék másodfokon is elutasította dr. Nagy Tamás, a Fidesz-KDNP egykori budaörsi frakcióvezetőjének vádjait. Így immár négy olyan döntés van, amelyek cáfolják az egykori frakcióvezető illetve Csenger Zalán Zsolt, a Fidesz országgyűlési képviselőjének korábbi alaptalan állításait, amelyeket a budaörsi uszoda építése kapcsán a Polgármesteri Hivatallal, illetve a város polgármesterével kapcsolatban fogalmaztak meg. Wittinghoff Tamás kiemelte, hogy tudatos hazugsággal keverték gyanúba, és ezt a kijelentését a bíróság is tényállításnak tekintette.

 

Egyhangúan elfogadták a 2012. évi költségvetési rendelet végrehajtásáról szóló beszámolót. Egyúttal felosztották a 457 millió forintos tavalyi pénzmaradványt.

 

Módosították az idei évi költségvetési rendeletet. Ilyenkor vezetik át azokat a döntéseket, amelyeknek a büdzsét érintő pénzügyi vonzatai voltak a két ülés közötti időszakban, illetőleg az előző képviselő-testületi ülés olyan határozatait, amelyek érintették a költségvetést.

 

Az építészeti örökség helyi védelméről szóló rendeletet is módosították, így immár 62 védett épület található a településen.

 

Szabályozták a képviselői, tanácsnoki illetve alpolgármesteri külön keretek felhasználását.

 

Ugyancsak kisebb változtatásokat hajtottak végre a közterületek eltérő használatáról szóló rendeletben.

 

Az újszülöttek baba-köszöntő csomagjának bevezetése is bekerült a pénzbeli és természetben nyújtott szociális ellátásokról szóló rendeletben. De megemelték a lakbértámogatás alapjául szolgáló lakbér mértékét is, 50-ről 60 ezer forintra.

 

A testület úgy döntött, hogy jóváhagyja a Budaörs Kistérség Többcélú Társulás 2013. június 30-ával történő megszűntetését. Egy korábbi döntés alapján Pusztazámor és Sóskút településekkel, Budaörs székhellyel új társulást hoznak létre a Szociális és Gyermekjóléti Központ közös fenntartására. Törökbálint is jelezte, hogy csatlakozna egy ilyen társuláshoz.

 

Egyetértő véleményét adta az önkormányzat a Pest Megyei Pedagógiai Szakszolgálat létrehozásához, mint a Budaörsi Nevelési Tanácsadó és a Logopédiai intézet működtetője. Egyúttal javasolták, hogy a tagintézmény megnevezése a telephelyek kizárólag budaörsi elhelyezkedését figyelembe véve, „Pest Megyei Pedagógiai Szakszolgálat Budaörsi Tagintézménye" legyen.

 

Támogatta a testület, hogy a megnövekedett gyereklétszám miatt az 1. számú Általános Iskola és a Bleyer Jakab Német Nemzetiségi Általános Iskola maximálisan felvehető létszámkeretét megemeljék. Erre azért volt szükség, mert a kedvezőtlen jogszabályi változások miatt hirtelen megnövekedett az első osztályba jelentkezők száma, Budaörs esetében 4-5 új osztálynyi gyereklétszámmal. Bár az önkormányzat más megoldást is javasolt, az állami oktatási igazgatás úgy döntött, hogy szaktantermek feláldozásával oldják meg a meglévő iskolákban a problémát.

 

Pontosították a korábban a Mindszenty József Római Katolikus Általános Iskola és Óvoda intézményét fenntartó Székesfehérvári Egyházmegyei Hatósággal megkötött közoktatási megállapodást. Az önkormányzat vállalta, hogy ugyanannyival kiegészíti a Cafeteria támogatást, mint amennyit az egyházmegye ad.

 

Elfogadták a tájékoztatót az önkormányzat első negyedévi pénzügyi helyzetéről. A dokumentum szerint: „Az első negyedéves gazdálkodást értékelve elmondható, hogy az önkormányzati kötelező és önként vállalt feladatok ellátásához, az intézmények biztonságos és folyamatos működéséhez szükséges pénzeszközök mindig rendelkezésre álltak, likviditási nehézségek nem voltak." Az első negyedéves zárási adatok alapján a 2013. évi tervezett adóbevételek 39,22 százalékban teljesültek.

 

A helyi értékvédelem támogatására pályázatot írnak ki, amelyre 40 millió forintot felszabadítottak céltartalékból.

 

A testület úgy döntött, készüljön részletes szabályozási terv a Templom tér és környékére, illetve a Belváros Észak (Szabadság út-Nefelejcs utca-Kossuth Lajos utca-Kisfaludi utca) területre.

 

Felosztották azt a pénzkeretet, amely a német nemzetiségi oktatást, nevelést ellátó óvodák és iskolák munkáját támogatja.

 

Több döntést is hoztak az 1924 BSC Labdarúgó Kft-vel kapcsolatban. Elfogadta az önkormányzat a felajánlott 10 százalékos tulajdonrészt, amelyet100 ezer forintért megvásárolt. A Kft felügyelő bizottságába Sánta Áront (Fidesz-KDNP) delegálták.

 

Jóváhagyták az idei évre tervezett intézmény-felújítási munkák tételes listáját.

 

Elkészült az Ifjúság utcai Sport- és Szabadidőpark környezetrendezési terve, amelyet a Városháza aulájában is bemutatnak majd a nagyközönségnek.

 

Elfogadták a város 3 és 10 éves csatornafejlesztési koncepcióját.

 

A szennyvízcsatorna hálózathoz történő csatlakozáshoz szükséges közcélú érdekeltségi hozzájárulás, közműfejlesztési hozzájárulás, illetve különös esetekben fizetendő közcélú érdekeltségi hozzájárulás díjait az önkormányzat már szabályozta. Az újonnan kiépítésre kerülő szennyvízcsatornára történő csatlakozáskor a közcélú érdekeltségi hozzájárulás 36 havi részletekben történő fizetésére a képviselő-testület korábban is lehetőséget biztosított. Most az utólagos rácsatlakozási díjjal kapcsolatos további támogatási lehetőségeket (vissza nem térítendő támogatás, vagy kamatmentes kölcsön támogatás) pontosította a testület és kibővítette a jogosultak körét.

 

A testület elutasította, hogy csatlakozzon a város a „Magyarország legszebb konyhakertje" mozgalomhoz. Ez azonban nem jelenti azt, fejtette ki több hozzászóló is, hogy nem építhetik be az eddigi már jól működő hasonló tematikájú pályázatba ezt az elemet.

 

Jóváhagyták a képviselők azt a listát, amely az idén felújítandó önkormányzati lakásokat tartalmazza.

 

Az önkormányzat tulajdonát képező Farkasréti út 2/C szám alatti ingatlan jelenleg a Bleyer Jakab Helytörténeti Gyűjtemény használja. Meghosszabbították a májusban lejáró használatba adási szerződést november 30-áig.

 

Meghívásos pályázatot írnak ki az önkormányzat számára szükséges értékbecslések elkészítésére.

 

Forrást csoportosítottak át a várostérképpel ellátott Budaörsi HÉV emléktáblák előállítására.

 

Az önkormányzat 15 millió forinttal támogatja a Kőhegyi kápolna újjáépítését.

 

Tíz budaörsi hátrányos helyzetű gyermek nyári üdülését segíti a város 310 ezer forinttal.

 

Felosztották a civil szervezetek idei 30 millió forintos támogatási keretét, ebből 16 budaörsi alapítványnak 11.9 millió forint jutott.

 

Pályázatot ír ki az önkormányzat helyi kiadványok támogatására. Egy-egy kiadvány maximum 500 ezer forintot kaphat.

 

A Régiségbúvár Egyesületnek 500 ezer forintot szavaztak meg testvérvárosi gyerekek nyári táboroztatására a Csiki Pihenőkertben.

 

Hét millió forintot szabadítottak fel céltartalékból az Idesüss – Budaörs Napja 2013 megrendezéséhez. Míg 5.5 milliót az Animációs Filmfesztivál lebonyolításához.

 

Jóváhagyták a Kamaraerdei óvoda pótelőirányzatra vonatkozó kérelmét, amely két munkavállalójuk jubileumi jutalmának kifizetéséhez kell.

 

Elfogadták a Budaörsi Városfejlesztő Kft. 2012. évi beszámolóját, 214.708 millió forintos főösszeggel, és 8.8 millió forint adózás utáni eredménnyel.

 

Ugyancsak jóváhagyták a BTG Kft. tavalyi beszámolóját, esetükben 2.9 milliárd a mérlegfőösszeg és 3.9 millió az adózás utáni eredmény.

 

Elfogadták a BTG Kft. üzleti tervét is.

 

Megszavazták azt az intézkedési tervet, amelyet a BTG Kft. készített a budaörsi távhőszolgáltatási üzletágra vonatkozó szakmai, pénzügyi és számviteli felülvizsgálat alapján.

 

A Budaörs Televízió számára stúdió-helyiség céljára átadják az Ifjúság utca 20. szám alatti lakást. Ezen felül az önkormányzat vállalja, hogy műszaki eszközöket vásárol a televízió számára, amelyeket használatba ad. Összességében 23 millió forinttal támogatja azt, hogy a digitális átállást követően képes legyen a helyi televízió 12 órás napi műsorfolyamot biztosítani.

 

A Budaörsi Naplónak 4.5 millió forintos támogatást szavaztak meg. A vitában felszólaló Császárné Kollár Tímea (Jobbik) reményét fejezte ki, hogy ha megjelenik egy „valamilyen turul" nevet viselő lap Budaörsön, azt is ilyen bőkezűen támogatják majd.
Wittinghoff Tamás fontosnak tartotta leszögezni, hogy nem lehet összehasonlítani a 22 éve működő Naplót olyan lapokkal, amelyek deklaráltan egyetlen politikai oldallal szimpatizálnak, annak szellemiségét reprezentálják. Ennek ellenére hajlandó támogatni a Fidesz-KDNP kérésére a Budaörsi Új Lapot, amely mindössze 8 hónapja működik, ha nem kap többet, mint a Napló. Illetve támogatja a Buda Környéki Televízió televíziót is, mert megszavazták a helyi televízió támogatását.

 

A Buda Környéki Televízió eszköztámogatási kérelmét hasonló feltételekkel hagyták jóvá, mint a helyi tévé esetében. A város 9.9 millió forintért vásárol eszközöket, amelyeket használatba ad.

 

A Budaörsi Új Lap támogatására a Budaörsi Naplóéval megegyező összeget, 4.5 millió forintot szavaztak meg.

 

A Budaörs Városkártya projekt pénzügyi támogatása is hosszas vitát kavart. A polgármester leszögezte, hogy még mindig nincs meggyőzve arról, hogy a város által támogatásként adott 50 millió forint megtérül majd. Bíró Gyula is a részleteket hiányolta, és kérte, készüljön végre egy olyan anyag, amiből egyértelműen kiderül, hogy pontosan hol és mire lehet használni a kártyát és milyen feltételekkel.
Végül Sánta Áron (Fidesz-KDNP) azt javasolta, hogy szavazzanak meg 6 millió forintot a mobil applikáció elkészítésére, szabadítsák fel a maradék 44 milliót is céltartalékról, de annak tényleges elkötéséről később határozzanak. A többség elfogadta ezt az indítványt.

 

Idén úgy döntött a testület, hogy nem köt támogatási szerződést az Agárdi Pop Stranddal.

 

Megbízták a Városfejlesztő Kft-t, hogy készítsen megvalósítási koncepciót és ütemtervet „Budaörs Város Turisztika vonzerejének növelése" címmel.

 

A képviselő-testület engedélyezi, hogy az óvodák a megnövekedett számú jelentkezők miatt 20 százalékkal felfelé eltérjenek a csoportlétszámban.
Továbbá hozzájárultak, hogy a Mákszem és a Kincskereső tagóvodák önálló intézményekké alakuljanak.

 

Miután a Pro Musica Kórus kettészakadt és belső viták zajlanak, a képviselő-testület komoly dilemma elé került, hogy utalja vagy visszatartsa a közalapítvány támogatását. A testület mindkét fél képviselőjének lehetőséget adott álláspontja ismertetésére, majd úgy döntött, hogy mindenképpen utalni kell a pénzt, amíg a bíróság meg nem állapítja az alapítvány törvénytelen működését, hiszen az önkormányzatnak élő szerződése van velük.

 

Megszavazták, hogy ingyenes közterület használati lehetőséget biztosítanak a 2. Víz-Hang Fesztivál rendezvényeinek.

 

Felhatalmazták Kálóczi Imrét (Fidesz-KDNP), hogy támogatóan szavazzon a Budapest- Budaörs Szennyvízelvezetési Beruházó Önkormányzati Társulásban a projekt finanszírozásával kapcsolatban.



2014-06-12 17:51

Vissza