gyorslinkek
Helyi hírek
Ügyintézés
Legyen a vendégünk
Kössön üzletet nálunk
  
Német nyelv Angol nyelv Magyar nyelv
Köszöntjük pedagógusainkat!
Nyomtatható verzió Cikk ajánlása
Városunkban – minden kormányzati nehezítés ellenére – iskoláink őrzik a korábban megszokott színvonalat, de ez ma már szinte kizárólag a pedagógusaink erőn felüli teljesítményének tudható be, amiért külön köszönet illeti őket. Erre is kitért Wittinghoff Tamás polgármester Pedagógusok napja alkalmából írott levelében.




Kedves budaörsi pedagógusok!

 

Márciustól minden másképpen van Magyarországon. Rengeteg dolgon kellett változtatnunk azóta, annyi mindent kellett más módon megoldanunk, mint ahogyan azt addig megszoktuk. Sajnos, így van ez a pedagógusnappal is, amelyet hagyományosan június első vasárnapján vagy az azt követő hétköznapon ünnepelünk.  


Most a szokásos, bensőséges megemlékezés, a személyes találkozás öröme helyett ebben is új formákat kell találnunk. 


Mindez  azonban semmit nem változtat a köszöntés tartalmán.


Ha volt olyan foglalkozási ág a járványhelyzetben, amelyik az egészségügyi dolgozók mellett, valódi frontvonalon találta magát, az kétségkívül a tanári szakma volt, beleértve az óvodapedagógusokat is. 


Szó szerint egyetlen hétvége alatt kellett átállniuk egy gyökeresen más oktatási formára. Bár a hivatalos propaganda szerint már évek óta folyik a digitális oktatás kiépítése, azok, akik azon a hétfő reggelen odaültek a számítógépeik elé, mindannyian tudták, hogy mennyit értek ezek a szólamok a valóságban. 


Szinte nulláról kellett kialakítani a megfelelő digitális platformokat, az oktatási anyagokat, és ami legfontosabb: új, még nem próbált módszerekkel fenntartani a gyerekek érdeklődését, majd megszervezni a tudásuk ellenőrzését. Mindezt sokszor úgy, hogy a pedagógusnak emellett a saját gyermekére felügyelő szülő szerepét is be kellett töltenie.


Nagyon sok budaörsi szülő tanúsíthatja, hogy mennyire kreatív megoldásokat találtak napok alatt a mi tanáraink. Mindez természetesen elképesztő terheket rótt a pedagógusokra, de panaszkodás helyett, valamennyien egy dologra koncentráltak, segíteni a gyerekeknek, akiket nem csak tanítani kellett ezekben a napokban. Lehetőséget kellett biztosítaniuk arra is, hogy tanítványaik megoszthassák az eleinte nagyon félelmetesnek tűnő új helyzettel kapcsolatos szorongásaikat. Vagyis a szó legnemesebb értelmében nemcsak tanítani kellett őket, hanem biztonságot nyújtó felnőtt barátként kellett mellettük állni.


Ez a rendkívüli helyzet pontosan azt bizonyította, amit a mi tanáraink is évek óta próbálnak megértetni a jelenlegi hatalommal: a tanítást nem lehet egyen keretek közé szorítani, mert akkor a résztvevők képtelenek reagálni az ilyen váratlan szituációkra, és nem tudnak a gyerekek sajátosságait figyelembe véve oktatni, nevelni.


Budaörsön ezt mindig tudtuk, és eszerint is viselkedtünk. Amíg el nem vették tőlünk az iskoláinkat, teljes autonómiát és önállóságot biztosítottunk a tanárainknak, miközben a kor színvonalának megfelelő minőségű iskolákat hoztunk létre és tartottunk fenn.


Azóta sem engedtük el sem a tanáraink, sem az iskoláink kezét. Fenntartjuk a Clementis ösztöndíjat, bérkiegészítést nyújtunk az óvoda-pedagógusoknak, támogatjuk az iskolák programjait, és ha kell, bármibe besegítünk az erőnkhöz mérten. 


A tanáraink és iskoláink megbecsülése stratégiai kérdés is számunkra, mert tudjuk, nem üres szólam, amikor arról beszélünk, hogy Budaörs jövője attól is függ, milyenné nevelődnek a gyerekeink az iskoláinkban.


Városunkban – minden kormányzati nehezítés ellenére –  iskoláink őrzik a korábban megszokott színvonalat. De ez ma már szinte kizárólag a pedagógusaink erőn felüli teljesítményének köszönhető.


Ezt is megköszönjük ezen a napon, hozzátéve, hogy számunkra a tanárok, óvodapedagógusok nem csak az ünnepnapokon fontosak. 


Wittinghoff Tamás
Budaörs város polgármestere



2020-06-08 12:23

Vissza