gyorslinkek
Helyi hírek
Ügyintézés
Legyen a vendégünk
Kössön üzletet nálunk
  
Német nyelv Angol nyelv Magyar nyelv

2012-01-18 09:00 - Rendkívüli ülés

Képviselő-testületi ülés: Tiltakozás a járási székhely kijelölése miatt

Egyhangúan elutasította a testület a január 18-án tartott rendkívüli ülésén azt a kormányzati elképzelést, amely szerint az újonnan megalakított járás székhelye Budakeszi lenne.

Napirend előtti felszólalásában Becz György (Budaörs Fejlődéséért Egyesület) arról számolt be, hogy a magyar középiskolák rangsorában az Illyés Gimnázium 17. helyezést ért el. Pest megyében abszolút első lett, míg a vegyes tanrendű, gimnáziumi és szakképzést is nyújtó iskolák között országosan is az első helyen végzett. Ebben a kiváló eredményben szerepet játszott az is, hogy az elmúlt évek során az önkormányzat bőkezűen támogatta az intézményt – fogalmazott Becz György.

 

Wittinghoff Tamás polgármester ehhez annyit tett hozzá, hogy idén ismét nagy feladat áll majd a testület előtt, hiszen az új köznevelési törvény következményeként megnehezedik az oktatási intézmények korábbi színvonalának fenntartása. Meg kell találni a módját, hogyan őrizhetőek meg az eddigi eredmények - mondta.

 

Első napirendi pontként a települési szilárd hulladékkal kapcsolatos közszolgáltatási rendeletről készült tájékoztatót fogadott el a testület. Erre azért volt szükség, mert egy új jogszabály bizonytalanságot keltett a szemétdíj megállapításának módjával kapcsolatban. Ez az értelmezés tisztázta a helyzetet a jogalkalmazók, például a BTG számára.

 

A testület hivatalosan is állást foglalt arról a járásokról szóló koncepcióról, amelyet a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) január elején tett közzé. E szerint a megalakítandó új járás Budakeszi központtal jönne létre és ehhez tartozna Budaörs.

Budaörs város képviselő-testülete határozatban utasította el ezt és helyette azt kéri: a tervezett járás központja Budaörs legyen, vagy Budaörs székhellyel Törökbálint, Herceghalom és Biatorbágy településekkel alkosson önálló járást. A döntést egyhangúan hozta meg a testület, hiszen egyöntetű volt a vélemény, hogy Budaörs intézményrendszere, közigazgatása, közlekedési kapcsolatai kiválóak. A környékbeli településekről tömegközlekedéssel jól megközelíthető. Ráadásul a jóval kedvezőtlenebb adottságokkal rendelkező Budakeszi lakosságszáma 14 ezer fő a majd 30 ezres Budaörssel szemben.

A képviselő-testületi ülésen részt vett és felszólalt a térség parlamenti képviselője, Csenger-Zalán Zsolt (Fidesz-KDNP), aki egyetértett az érintett önkormányzatok álláspontjával, hogy négy település alkosson új járást, és ígéretet tett arra, ezt a kormányzat felé is képviselni fogja.

(Az üggyel kapcsolatban kiadott közlemény itt olvasható:

http://www.budaors.hu/?module=news&action=show&nid=175438#MIDDLE

A döntést megalapozó részletes szakmai vélemény pedig itt:

http://www.budaors.hu/?module=news&action=show&nid=175397#MIDDLE )

 

 

Harmadik napirendi pontként a Budaörsi Szent Benedek Alapítvány székhelyhasználati kérelmét támogatta a testület. Eszerint az alapítvány székhelye az Esze Tamás utca 3. szám alatti ingatlan lesz.

 

Ugyancsak jóváhagyták a Budaörsi Városfejlesztő Kft.határidő módosítási kérelmét. A testület hozzájárult, hogy a Templom tér, illetve Belváros-Észak szabályozási terveinek lakossági egyeztetését 2012. március 31-éig folytassák le.

 

Módosították a a Budaörsi Városfejlesztő Kft.alapító okiratát, mert megváltozott a cég telephelye, az Ifjúság utca 20. szám alól a Szabadság utca 133. alá került át.

 

Elindul a város a „Nevelési intézmények fejlesztése” című uniós pályázaton. A szükséges önrész biztosításával esély nyílik arra, hogy mintegy 64 milliós külső forrás bevonásával három csoportszobával bővüljön a Csicsergő óvoda Rózsa utcai tagóvodája.

 

Egy hiánypótló döntést is meg kellett hozni a Budapest-Budaörs szennyvíz projekttel kapcsolatban. Eszerint a város vállalta, hogy a beruházás befejezését követő öt éven belül nem igényel csatornadíj támogatást az érintett beruházási elemekre vonatkozóan.

 

Felhatalmazta a testület a polgármestert, hogy az „Önkéntes programok szervezése Budaörsön” címet viselő pályázat előkészítésében és megvalósításában együttműködési megállapodást kössön a Csoport-Téka Egyesülettel.

 

Hozzájárult a testület ahhoz, hogy az általa fenntartott Nevelési Tanácsadó Intézmény pszichológusi tanácsadó szolgáltatást nyújtson Pusztazámoron a kistérségi feladatellátás keretében.

 

Elfogadták a képviselő-testület 2012. évi munkatervét. Ez alapján az idei testületi ülések időpontjai: február 29., március 28., április 25., május 23., június 10., szeptember 26., október 31., november 28., december 12. vagy 19.

Míg a közmeghallgatások június 13-án, illetve október 17-én lesznek.

 

Egyhangúan elutasították a képviselők a Deporte Sportszervező Bt. Rövidpályás Szenior Úszóverseny megrendezéséhez kért 508 ezer forintos támogatási kérelmét.






Videó a testületi ülésről - 2012.01.18.