gyorslinkek
Helyi hírek
Ügyintézés
Legyen a vendégünk
Kössön üzletet nálunk
  
Német nyelv Angol nyelv Magyar nyelv
Sapszon Ferenc (†)
Nyomtatható verzió Cikk ajánlása

Liszt-, és Bartók-Pásztory-díjas karnagyot, kiváló művészt. A Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjével és Lovagkeresztjével kitüntetett művész több, mint három évtizedig dolgozott a Magyar Rádió Énekkarával, 1966 és 1990 között pedig karigazgatója volt.1990 és 2002 között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola debreceni konzervatóriumának - amely 1998-től a debreceni egyetem konzervatóriuma - karvezetés-tanáraként, főiskolai docenseként dolgozott. 1945 és 1950 között Szegeden, 1950-től Budapesten amatőr kórusok vezetője, 1952 és 1985 között a Semmelweis Kórus, 1964 és 1978 között a Bartók Kórus, 1984-től a Budaörsi Pro Musica Kórus szakmai vezetője volt, 1997-2006-ban a szlovákiai magyar pedagógusok Vass Lajos Kórusának vezető karnagya volt. Művészetét 1972-ben Liszt Ferenc-díjjal, 1982-ben érdemes, 1989-ben kiváló művész címmel ismerték el; 1985-ben, majd 2002-ben megkapta a Bartók Béla-Pásztory Ditta-díjat is. 2010-ben Magyar Örökség-díjjal tüntették ki.  Vezetésével a budaörsi énekkar szakmai színvonala évről évre emelkedett, amelyet jeleznek az évenkénti Magyar Rádióbeli szereplések és felvételek, a Magyar Nemzeti Galéria hangversenyei, a számtalan magyarországi és külföldi fellépések.



2020-08-18 14:16

Vissza