A képviselő-testületi ülésen történt

A március 23-án tartott rendkívüli ülésen többek között határozatban kötelezte Budaörs Város Önkormányzat képviselő-testülete a BTG Kft-t, hogy a jövőben is az eddig megszokott módon végezze a városban a hulladékkezeléssel kapcsolatos feladatokat.

Napirend előtti felszólalásában dr. Bakó Krisztina (Budaörs Fejlődéséért Egyesület) jelezte, hogy a Domb utca egy szakaszán hiányzik a járda, ami megnehezíti az ott élők közlekedését..

 

Lőrincz Mihály, a Műszaki Ügyosztály vezetője elmondta, hogy azon a részen elkeskenyedik az út, de már vizsgálják, hogyan szélesíthetnék ki.

 

Első napirendi pontként határoztak arról, hogy vállalják a Budapest Komplex Integrált Szennyvízelvezetése (BKISZ) nevet viselő projekt önrészének finanszírozását. A pályázat megvalósulása révén a budaörsi szennyvizek modern, harmadik tisztítási fokozattal rendelkező fővárosi tisztótóműbe kerülnek majd.

 

A BTG Nonprofit Kft. jelezte, hogy a biztonságos működéséhez, valamint a kötelezően végrehajtandó feladatainak elvégzéséhez átmeneti jelleggel tagi kölcsönre van szüksége. A kérést indokolnak tartotta a testület, és ennek alapján úgy döntött, hogy 52 millió 500 ezer Ft kamatmentes tagi kölcsönt biztosít a gazdasági társasága részére.  A tagi kölcsönt a döntést követő 3 éven belül kell egy összegben visszafizetni. 

 

Ezt követően határozatot fogadtak el a hulladékgazdálkodással kapcsolatban. Ebben kötelezte a testület a BTG Kft-t, hogy a hulladékgazdálkodási tevékenységet a továbbiakban is lássa el a város  területén a hatályos Közszolgáltatási Szerződése alapján. A  fogyasztókkal kötött szolgáltatási szerződéseket továbbra is az azokban foglaltaknak megfelelően tartsa be. A szolgáltatási díjakat folyamatosan, az eddigi díjbeszedési gyakorlatnak megfelelően számlázza le és szedje be, a fogyasztók számlázási adatait pedig rajta kívül álló személyeknek – büntető és peres eljárást kivéve – ne adja ki.

 

Wittinghoff Tamás polgármester a határozat indoklásaként elmondta, hogy a kormányzat, egy a KLIK-hez (Klebelsberg Intézményfenntartó Központ) hasonló, végletesen centralizált csúcsszervezetet hozott létre a hulladékgazdálkodás területén. Bár a törvénynek az önkormányzatokra vonatkozó része április elsején lép hatályba, még mindig nincsenek meg a részletszabályok. Úgy tudják, arra készül a kormány, hogy a hulladékkezeléssel kapcsolatos valamennyi feladat az önkormányzatoknál maradna, csak a pénzt szedné be a létrehozott országos központ, és abból osztaná vissza az önkormányzatoknak a megítélésük szerint a működtetéshez szükséges forrásokat, méghozzá azt is csak negyedévente. Addig vajon ki fogja állni a költségeket? - tette fel a kérdést.

 

Mivel az önkormányzati törvény kétharmados, és az a hulladékkezelést a települések feladatává teszi, így ezt a jogszabályt nem írhatja felül sem egy kormányrendelet, sem hasonló szintű jogszabály. A polgármester emlékeztetett rá, hogy már a rezsicsökkentés is kivéreztette a helyi vállalatokat, hiszen, akik önköltségi áron végezték a feladatot, azoknak nem volt miből elvenni a tíz százalékot a rezsicsökkentéshez. A mostani teljesen abszurd ötlet azonban végleg csődbe vinné például a BTG-nek is ezt az üzletágát.

 

Sokolowski Márk (Fidesz-KDNP) megkérdezte a jegyzőt, hogy felülírható-e egy törvény egy önkormányzati határozattal.

 

Dr. Bocsi István jelezte, hogy a törvénynek ez a része még nincsen hatályban, így jelenleg semmiféle jogi ütközés nem áll fenn.

 

Sokolowski szerint más formája is lenne annak, hogy az önkormányzat jelezze a kormány felé, ha nem ért egyet valamelyik intézkedésével.

 

A polgármester emlékeztette rá, hogy a nagy önkormányzati érdekképviseletek többször is a kormányhoz fordultak ez ügyben, ám szokás szerint most sem fogadták partnerként őket, véleményüket figyelmen kívül hagyták. Majd leszögezte: az önkormányzatnak kötelessége mindent megtenni annak érdekében, hogy ne vigyék csődbe a saját cégének ezt az üzletágát.