Nagyszabású faültetési akció indult a városban

Nagyszabású faültetési akció indult a CITIES4CSR elnevezésű URBACT-projekthez kapcsolódva Budaörsön, amelynek részeként kétszáz fa ültetését tervezte a város. Ennek azonban a sokszorosa, legalább 1300 fa földbe helyezése várható az idén.

 

Infoblokk

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Nádasdűló sétány 5. mögötti parkban hat magas kőris elültetésével vette kezdetét a fásítási akció november 11-én délelőtt, ahol többek között Wittinghoff Tamás polgármester és Biró Gyula alpolgármester is segédkezett a fák földbe helyezésében.

 

Délután az Auchan áruháznál folytatódott a program, ahol az akcióhoz elsőként csatlakozott Nhood Services Hungary Kft., az Auchan csoport tagja, több mint ezer fa ültetését kezdte meg az Auchan területein, és tervezi befejezni még az idén. Mintegy tucatnyi nagy fát ültettek el a parkolónál, és erdészeti csemetéket fognak az autópálya mellé, amelyek 6-7 év alatt nőnek meg.

 

Másnap a Budaörsi Polgármesteri Hivatal munkatársai ültettek el újabb hat fát a budaörsi lakótelepen a Lévai utcai kutyafuttató területén és a Zippel-Zappel óvoda melletti parkban.

Emellett a hivatal munkatársai még 25 gyümölcsfa elhelyezését és gondozását is vállalták saját kertjükben, saját költségen.

 

Mindemellett a Budaörsi Kertbarátok Köre is ültetett 200 db tájjellegű őszibarackfát városi magánkertekben.

 

Az önkormányzat idei költségvetésében tízmillió forintot biztosított a fásítási programra, amely összegből 130-140 fát tervezett elültetni az önkormányzat, de az áremelkedések miatt ez az összeg várhatóan csak mintegy száz fa ültetésére lesz elegendő – mutatott rá Nagy Tamás Richárdné főkertész. Elmondása szerint a város összesen 36 fát ültet a lakótelepen, a családiházas övezetbe fapótlás miatt 17 fát helyeznek el, Kamaraerdőbe a Hosszúréti patak mellett mintegy 20 fa kap helyet, az ABS-ben pedig 32.

 

A faültetési akciót a Budaörsi Önkormányzat a helyi cégekkel, civil szervezetekkel és a lakossággal összefogva hajtja végre a CITIES4CSR elnevezésű URBACT-projekthez kapcsolódva.  Így kíván a város hozzájárulni környezetünk védelméhez és az önkormányzat által elfogadott klímacélok megvalósításához.

 

Az URBACT-program olyan európai városok közötti partnerségeket támogat, amelyek közösen dolgoznak ki fenntarthatósági szempontoknak megfelelő városfejlesztési gyakorlatokat, és adják át egymásnak az ezzel kapcsolatos tapasztalatokat és tudást. Egy ilyen projektben vesz részt Budaörs is, amely a CITIES4CSR elnevezést kapta és 10 európai város partnerségében valósul meg, Milánó vezetésével. A projekt 2022. augusztusáig tart.

 

A CITIES4CSR-hálózat célja olyan módszertan kidolgozása, amely alkalmazásával az önkormányzatok elő tudják segíteni a városban működő vállalatok társadalmi felelősségvállalását annak érdekében, hogy azokból minél többet tudjon profitálni a helyi közösség. A projekt részeként egy kisebb mintaprojektet valósít meg Budaörs, amelynek témája a CITIES4CSR-t koordináló URBACT Helyi Csoport (ULG) döntése alapján a környezetvédelem, ezen belül a fásítás.

 

Budaörs nemrég fogadta el a város Fenntartható Energia és Klíma Akciótervét (Sustainable Energy and Climate Action Plan, SECAP), amelyben elkötelezte magát a város, hogy az Európai Unió éghajlattal és energiával kapcsolatos célkitűzéseivel összhangban 2030-ig legalább 40%-kal csökkentse a CO2-kibocsátását. Továbbá elkészült a város Helyi Klímastratégiája is, melyben a SECAP-pal összhangban 17%-os üvegházgáz-emisszió-csökkentést vállal Budaörs 2030-ra. A tervezett fásítás tevékenység hozzájárul ezen városi szintű vállalások teljesüléséhez. A SECAP-hoz és a Helyi Klímastratégiához kapcsolódó, 2020 nyarán zajlott lakossági kérdőíves felmerés pedig azt az eredményt hozta, hogy a helyi lakosság a faültetést gondolja a legfontosabb környezetvédelmi tevékenységnek.

 

Az önkormányzat továbbra is várja az érdeklődő helyi cégek, szervezetek és magánszemélyek jelentkezését, akik szeretnének bekapcsolódni a fásítási programba.