Előzzük meg a kihűléses haláleseteket!

Ne menjen el senki szó nélkül, ha magányos, idős vagy hajléktalan emberről szerez tudomást, akire veszélyt jelenthetnek a téli hidegek, hanem haladéktalanul jelentse be a Budaörsön működő szociális telefonszámok valamelyikén – áll Wittinghoff Tamás polgármesternek a lakossághoz intézett felhívásában.



Felhívás a kihűléses halálesetek megelőzése érdekében
 
 

Tisztelettel felhívom Budaörs lakosságának figyelmét, hogy a hideg időjárás beköszöntével megnövekszik azok száma, akik a kihűlés miatt lelik halálukat. Elsősorban a fedél nélkül élő hajléktalanok a veszélyeztettek, de az utóbbi telek tanúsága szerint a fűtetlen lakásokban élő, főként idős, vagy egyedülálló emberek is e körbe sorolhatók. Törődésre, odafigyelésre, segítésre szólítom fel a település lakosságát.

 

A szociális ellátásban közreműködő Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés Háza Szociális Szolgáltatásokat Nyújtó Integrált Intézmény és az Esély Szociális Társulás Szociális és Gyermekjóléti Központ munkatársai fokozottabban figyelnek ellátottaikra, a legveszélyeztetettebb, tudottan magányos idős emberekre, valamint az utcára szorult hajléktalanokra.

 

Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 204/2018. (XI.14.) ÖKT számú határozattal, - hajléktalan személyek ellátására - a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal kötött ellátási szerződést. Az ellátási szerződésben rögzítettek értelmében a Budaörs területén életvitelszerűen élő és tartózkodó hajléktalanok igénybe vehetik a Szeretetszolgálat által működtetett nappali melegedő, éjszakai szálló és átmeneti szálló szolgáltatásait. A közterületen, krízishelyzetben élő személyek számára (akik nem fogadják el az intézményi ellátás lehetőségét) élelmiszerrel, meleg teával történő ellátást biztosít a Szeretetszolgálat.

 

Felhívom Budaörs település lakosságának figyelmét a telefonos és személyes bejelentés lehetőségére, ha veszélyeztetett, magányos, idős, hajléktalan emberről szereznek tudomást.

 

Jelzéssel élhet az Esély Szociális Társulás Szociális és Gyermekjóléti Központnál, munkaidőben 06/23-423-100 telefonszámon.

 

Máltai Diszpécser Szolgálatnál (november 1-től március 31-ig) éjjel-nappal a 06/1-338-41-86 telefonszámon a 2-es gomb megnyomásával lehet krízishelyzetet bejelenteni, reggel 08:00 és éjjel 02:00 óra között (02:00-08:00 között az 1-es melléken tud jelzést tenni).

 

Hajléktalan személyek részére a Szociális Központ Szociális Alapszolgáltatásokat Nyújtó Integrált Intézmény (1118 Bp., Rimaszombati út 15/a.) nappali és éjszakai valamint utcai szociális ellátást nyújt. Telefonszáma: 06/1-206-72-46


A diszpécserszolgálatok és a hajléktalanellátók működésével kapcsolatos információk megtalálhatók a www.diszpecserportal.hu, a www.maltai.hu, a www.menhely.hu és a www.voroskereszt.hu honlapon.


A szociális intézményeink folyamatosan fogadják a lakosság felől érkező jelzéseket és megteszik a szükséges intézkedéseket.

 

Aki anyagi helyzete miatt nem tud gondoskodni megfelelő fűtésről, téli tüzelőről, keresse fel a Polgármesteri Hivatal Szociális és Egészségügyi Irodáját, ahol krízishelyzetére települési támogatást tudunk biztosítani. (Titkárság elérhetősége: 06 23 447-935)

 

Budaörs, 2021. november 12.

 

                                                          

                                           Köszönettel és tisztelettel:

 

 

                                                                                              Wittinghoff Tamás
                                                                                                     polgármester