Kedves budaörsi pedagógusok!
Márciustól minden másképpen van Magyarországon. Rengeteg dolgon kellett változtatnunk azóta, annyi mindent kellett más módon megoldanunk, mint ahogyan azt addig megszoktuk. Sajnos, így van ez a pedagógusnappal is, amelyet hagyományosan június első vasárnapján vagy az azt követő hétköznapon ünnepelünk.
Most a szokásos, bensőséges megemlékezés, a személyes találkozás öröme helyett ebben is új formákat kell találnunk.
Mindez azonban semmit nem változtat a köszöntés tartalmán.
Ha volt olyan foglalkozási ág a járványhelyzetben, amelyik az egészségügyi dolgozók mellett, valódi frontvonalon találta magát, az kétségkívül a tanári szakma volt, beleértve az óvodapedagógusokat is.
Szó szerint egyetlen hétvége alatt kellett átállniuk egy gyökeresen más oktatási formára. Bár a hivatalos propaganda szerint már évek óta folyik a digitális oktatás kiépítése, azok, akik azon a hétfő reggelen odaültek a számítógépeik elé, mindannyian tudták, hogy mennyit értek ezek a szólamok a valóságban.
Szinte nulláról kellett kialakítani a megfelelő digitális platformokat, az oktatási anyagokat, és ami legfontosabb: új, még nem próbált módszerekkel fenntartani a gyerekek érdeklődését, majd megszervezni a tudásuk ellenőrzését. Mindezt sokszor úgy, hogy a pedagógusnak emellett a saját gyermekére felügyelő szülő szerepét is be kellett töltenie.
Nagyon sok budaörsi szülő tanúsíthatja, hogy mennyire kreatív megoldásokat találtak napok alatt a mi tanáraink. Mindez természetesen elképesztő terheket rótt a pedagógusokra, de panaszkodás helyett, valamennyien egy dologra koncentráltak, segíteni a gyerekeknek, akiket nem csak tanítani kellett ezekben a napokban. Lehetőséget kellett biztosítaniuk arra is, hogy tanítványaik megoszthassák az eleinte nagyon félelmetesnek tűnő új helyzettel kapcsolatos szorongásaikat. Vagyis a szó legnemesebb értelmében nemcsak tanítani kellett őket, hanem biztonságot nyújtó felnőtt barátként kellett mellettük állni.
Ez a rendkívüli helyzet pontosan azt bizonyította, amit a mi tanáraink is évek óta próbálnak megértetni a jelenlegi hatalommal: a tanítást nem lehet egyen keretek közé szorítani, mert akkor a résztvevők képtelenek reagálni az ilyen váratlan szituációkra, és nem tudnak a gyerekek sajátosságait figyelembe véve oktatni, nevelni.
Budaörsön ezt mindig tudtuk, és eszerint is viselkedtünk. Amíg el nem vették tőlünk az iskoláinkat, teljes autonómiát és önállóságot biztosítottunk a tanárainknak, miközben a kor színvonalának megfelelő minőségű iskolákat hoztunk létre és tartottunk fenn.
Azóta sem engedtük el sem a tanáraink, sem az iskoláink kezét. Fenntartjuk a Clementis ösztöndíjat, bérkiegészítést nyújtunk az óvoda-pedagógusoknak, támogatjuk az iskolák programjait, és ha kell, bármibe besegítünk az erőnkhöz mérten.
A tanáraink és iskoláink megbecsülése stratégiai kérdés is számunkra, mert tudjuk, nem üres szólam, amikor arról beszélünk, hogy Budaörs jövője attól is függ, milyenné nevelődnek a gyerekeink az iskoláinkban.
Városunkban – minden kormányzati nehezítés ellenére – iskoláink őrzik a korábban megszokott színvonalat. De ez ma már szinte kizárólag a pedagógusaink erőn felüli teljesítményének köszönhető.
Ezt is megköszönjük ezen a napon, hozzátéve, hogy számunkra a tanárok, óvodapedagógusok nem csak az ünnepnapokon fontosak.
Wittinghoff Tamás
Budaörs város polgármestere