A megemlékezés részeként megnyitották azt a vagon-kiállítást is, amely a málenkij robotra elhurcoltaknak állít emléket. 

Wittinghoff Tamás polgármester a következőket mondta ünnepi beszédében:

"Rendhagyó a mai megemlékezésünk. Nem a helyszín miatt, hisz az elmúlt évben már itt a vasútállomáson emlékeztünk meg a németajkú lakosok elűzetéséről. De a hosszú évek óta hagyományos rendezvény idén a Vagonjárat címet viseli, s a rendező a Gulág Emlékbizottság.

Kicsit meg is lepődtem, amikor a meghívót megkaptam. Aztán, ahogy a mai rendezvényre készültem, rádöbbentem valamire. Na, nem arra, bár az is megdöbbentő volt, hogy Csenger-Zalán Zsolt képviselő úrnak köszöntő beszédében sikerült az emberi szabadságjogokat legmesszebbmenőkig tiszteletben tartó, politikailag korrekt eszmerendszert (megfogalmazása szerint pc liberalizmus) a fasizmussal és a kommunizmussal egy lapon említeni…

Ellenkezőleg, az a szomorú tény vált világossá, hogy a huszadik század röviddel egymás után következő borzalmai mennyire egy tőről fakadnak.

Ha egyetlen jelképet kellene választani, amely kifejezi a 20 században elkövetett borzalmakat, akkor az minden bizonnyal a vagon lenne.

Azok a teherszállító és marhaszállító vagonok, amelyekbe egyszer csak embereket kezdtek bezsúfolni. Ezzel is kifejezve az emberi méltóság semmibevételét, az emberi mivolttól való teljes megfosztást, az emberi élet értékének elutasítását és megvetését.

Bár egyetlen vagon is jelképezi mindazt, ami a múlt század derekán néhány éven belül megtörtént, mégis, amikor ma emlékezünk, legalább három vagonnak kellene itt állnia.

Egynek, amelyik a Magyarországról deportált zsidó honfitársaink haláltáborokba hurcolását szimbolizálja.

Egynek, amelyik a cinikusan ún. malenkij robotnak, azaz kis munkának nevezett kényszermunkára szállított mintegy 131 ezer emberre emlékeztet.

És egynek, azokért a német származásúakért, akiket a világháborút követően véglegesen elűztek otthonaikból.

Az embertelenséget nem lehet és nem szabad versenyeztetni. A fájdalmat és az elszenvedett kínokat nem lehet összehasonlítgatni és méricskélni. A különböző irányokba induló vagonokba zárt szenvedő emberek mindannyian áldozatok voltak.

Három különböző rettenet, a gyökereik mégis félelmetesen hasonlóak.

Az ilyen rémtetteket minden esetben megelőzi a szellemi előkészítés, a közvélemény manipulálása, a hazugságok elfogadhatóvá maszkírozása.

Ennek egyik bevált receptje a kollektív bűnösség kimondása, népcsoportok, társadalmi rétegek megbélyegzése.

Minden esetben hiányzik az egyéni mérlegelés, a tisztességes közigazgatási és jogi eljárás.

A bűnökhöz, bár félelemben tartva, de mégis némán asszisztál a többség, miközben egyre jobban tombol egy szűk réteg által gerjesztett gyűlölet…

A háttérben pedig minden esetben olyan érdekek állnak, amelyekről végképp szemérmesen hallgatnak. A zsidó vagyonok megszerzésének vágyáról, a munkaerőhiány pótlásáról bármi áron a Szovjetunióban, vagy éppen a dolgos svábok házainak és földjeinek megszerzéséről.

A nyelv is hazug mindig. Deportálásnak nevezi a halálba hurcolást, málenkij robotnak a több évig tartó rabszolgamunkát, és kitelepítésnek az elűzetést.

Összességében valamennyi esetben a demokrácia, a szabadság hiánya, az ellenőrizetlen hatalom megléte tette lehetővé ezeknek a vagonoknak az elindulását.

Ha Budaörsöt nem is érintette egyformán a három borzalom, ez a vasútállomás azonban mindegyiknek kényszerűen tanúja volt. Bizonyított tény, hogy itt is álltak olyan vagonok, amelyekben zsidókat szállítottak. Innen vittek el sok embert a környékbeli településekről málenkíj robotra. Arra vonatkozóan még nem bukkant fel adat, hogy budaörsiek is lettek volna közöttük. Rájuk az elűzetés megpróbáltatása várt.

Budaörs történetének legsötétebb napja 1946. január 19-e. Ekkor kezdték el összefogdosni az embereket és egy batyuval kezükben erre a pályaudvarra terelni. Néhány nap alatt kiürült a település. Évszázados gyökereket téptek ki, amelyeket már soha többé nem lehetett pótolni. 1947-ben a még itt maradt családok közül is újabb 80-at hurcoltak el.

Azon a januári napon valami örökre megváltozott Budaörsön. A virágzó mezőgazdasági kultúrával rendelkező települést valósággal lenullázták. Az emberekkel egy olyan tradíció is eltűnt, amelyet már nem lehetett ugyanúgy folytatni. Évtizedeknek kellett eltelni a sebek begyógyulásához és az újrakezdéshez.

Budaörs azonban tanult a saját történetéből. Elkezdte felkutatni a múltat, őrizte és megbecsülte a tradíciókat, kereste a kapcsolatot az elűzöttekkel. A rendszerváltás után nyitott, toleráns várossá vált, ahol nagy becsben tartják az egyéni és a gazdasági szabadságot, az intézményi autonómiát. Ez adta a kulcsot ahhoz, hogy Magyarország legfejlettebb településévé válhasson.

A budaörsieknek egy ilyen múlttal a hátuk mögött kiemelt felelősségük van abban, hogy ne csak őrizzék az emlékeket, de folyamatosan beszéljenek is róluk, és figyelmeztessenek: a felejtésnek nagyon súlyos ára lehet.

Ezek az évről-évre visszatérő megemlékezések főhajtások az elődök előtt, de a jelennek és a jövőnek is szólnak. Mert rettenetesen könnyű visszacsúszni egy olyan múltba, amelyről azt gondoljuk, hogy már rég magunk mögött hagytuk. Apró kis lépések vezettek el háromnegyed évszázaddal ezelőtt is a szabadság felszámolásához, majd az embertelenséghez, míg végül rémtettekbe torkollottak.

Timothy Snyder, a Yale egyetem professzora magyarul is megjelent könyvében azt vizsgálta, tanult-e a világ ezekből a borzalmakból bármit is.

Egészen pontosan úgy fogalmaz:  „A történelem esélyt kínál arra, hogy a helyes leckéket tanuljuk meg."

Most, érzékelve az egész világon terjeszkedő populizmust, úgy gondolta, hogy történészként kötelessége közérthető módon, pontokba foglalni, hogy mire érdemes odafigyelniük azoknak, akik meg akarják védeni a demokráciát. Ezek közül fontos néhányat felidézni egy ilyen megemlékezésen:

„Az elnyomó rendszerek hatalmuk nagy részét ingyen szerzik meg. Az ilyen rendszerben az emberek hajlamosak azt figyelni, vajon mit akar tőlük az elnyomó rendszer, és elkezdenek aszerint viselkedni, anélkül, hogy erre kérnék őket. Ne engedelmeskedj előre!” – javasolja a professzor.  „Az előzetes engedelmesség ugyanis megmutatja a rendszernek, mit tehet meg, és felgyorsítja a szabadság elvételét.

Védj meg egy intézményt! Az intézmények nem védik meg magukat. Dominóként omlanak össze, ha nem védik meg őket.

Emlékeztesd magad a szakmai etikára! Nehéz megtörni egy jogállamot jogászok nélkül, nehéz kirakatpereket tartani bírók nélkül.

Amikor hallgatod, amit a politikusok mondanak, különösen figyelj bizonyos szavakra. Háborodj fel, ha hamisan használják a hazafias kifejezéseket!

Figyelj a nyelvre!

Állj ki valamiért! Valakinek meg kell tenni. Beállni a sorba könnyű, valami mást csinálni viszont először furcsa érzés. De a kényelmetlenség nélkül nincs szabadság. És abban a pillanatban, hogy példát állítasz, mások is melléd állnak.

Higgy az igazságban! Ha elengeded a tényeket, akkor elengeded a szabadságot.

Nézz utána a dolgoknak! Tölts több időt olvasással!

Vállalj felelősséget azért, ahogy a környezeted kinéz! Vedd észre a horogkereszteket és más gyűlölet-jelképeket! Ne fordítsd el a fejed, ne szokj hozzá! Töröld le ezeket magad, ezzel példát állítasz másoknak is!

Akadályozd meg az egypártrendszer kialakulását! A pártok, amelyek elfoglaltak egész államokat, valaha másmilyenek voltak. Kihasználtak egy történelmi pillanatot, hogy ellehetetlenítsék ellenfeleiket.

Figyelj a paramilitáris, félkatonai szervezetekre! Amikor azok az emberek, akik mindig azt mondták, ők a rendszer ellen vannak, elkezdenek egyenruhát hordani és a vezető képével, fáklyákkal masírozni, akkor közel a vég.

Legyél olyan bátor, amilyen csak lenni tudsz!” – fejezi be tanácsait az amerikai történész.

Fontos, hogy az ünnepi rendezvények alkalmával ne csupán magát a szörnyűséget, de az oda vezető utakat is világosan lássuk. S ne legyünk restek, ha olyat tapasztalunk, amely a történelem során már megesett…

Az emlékezés csak akkor ér valamit, ha tényleg felráz, és rádöbbent arra, hogy ha nem tanulunk a történelmünkből, akkor újra és újra megtörténhetnek velünk olyasmik, amiket ma még elképzelhetetlennek tartunk.

Ezzel tehát tartozunk mindazoknak, akikre ma emlékezünk. Másfelől ami megtörtént megmutatja azt is, mi a kötelessége a tisztességes embereknek."